Petrarcától Szilviig, avagy utazás a bőrpalást körül

Absztrakt

A tanulmány azt a költői levelet vizsgálja, amelyet Fábián Gábor (1795–1877), Aradon dolgozó fiatal jogász, költő és műfordító, Vörösmarty egyik legjobb barátja írt Vörösmartyhoz, 1827 elején. A levél fő állítása az, hogy Vörösmarty már addig írott műveivel (pl. Zalán futása c. eposzával) és az utána következő nagyeposzi terve már megjelent vagy készülő darabjaival (pl. Hábador), valamint szerelmi-filozófiai lírájával olyan magaslatokra emelte a magyar nyelvű költészetet, hogy az méltán dicsekedhetik azzal, hogy már azonos rangú a Homérosz által alapított görög, vagy az Osszián által alapított kelta költészettel. A „modernek” közül csak Petrarca teljesítményével méri össze, de ő Vörösmarty lírai műveit könnyedebbnek és bölcsebbnek tartja az olasz költő szerelmi-életbölcseleti műveinél (Canzoniere és Triumphi). Tanulmányomban azt mutatom be, hogy erre a rangsorolásra a legnagyobb hatást a Fábián által 1823-ban magyarra lefordított perzsa költő, Háfiz lírai-misztikus lírája gyakorolta, valamint Cesarotti véleménye a kiüresedettnek tartott petrarkizmusról.