Iskolakultúra

A szociálisprobléma-megoldás, a megküzdési stratégiák és az asszertív kommunikáció egyéves drámaalapú fejlesztése 10-11 évesek körében

Balogh-Pécsi Anett (Szerző) — Mon, 18 Mar 2024 00:00:00 +0100

A tanulmányban egy 10-11 évesekkel (n = 18) végzett kontrollcsoportos (n = 28) fejlesztés eredményeit ismertetjük. A kommunikációfókuszú fejlesztőprogram célja a szociálisprobléma-megoldás, a megküzdési stratégiák és az asszertív kommunikáció fejlesztése volt drámapedagógiai módszerekkel. A program elején és végén három kérdőívet töltöttek ki a diákok (Assertiveness Questionnaire, AQ, Erickson és mtsai, 2016; Balogh-Pécsi és Kasik, 2020; Social Problem-Solving Inventory–Revised, SPSI–R, D’Zurilla és mtsai, 2002; Kasik és mtsai, 2010; Ways of Coping Questionnaire, WCQ, Folkmann és Lazarus, 1988; Rózsa és mtsai, 2008), mindegyik megfelelő megbízhatósági mutatókkal rendelkezett. Az egyéves, 18 alkalomból, kéthetente 90 perces foglalkozásból álló program a kísérleti csoportban három területen eredményezett jelentős változást. A feltételezésünkkel ellentétben a racionalitás mint problémamegoldó stílus nem erősödött, ugyanakkor jelentősen csökkent az impulzív, érzelemközpontú megoldói stílus és az elkerülő-menekülő megküzdési stratégia, valamint nőtt a konfrontálódás mint megküzdési stratégia gyakorisága. Mindhárom terület esetében jelentős magyarázóerővel bír az asszertív kommunikáció. Az eredmények alapján az egyéves csoportos fejlesztés hatékony módja néhány olyan problémamegoldói stílusnak és megküzdési stratégiának, amelyek a hazai vizsgálatok alapján a serdülőkorban számos életvezetési nehézséget okozhatnak, vagy alkalmazásuk kevésbé hatékony megoldáshoz vezet.

Egyetemi hallgatók tanulástámogatási igényeinek kérdőíves vizsgálata

Fekete Imre, Keszei Barbara, Takács Edit (Szerző) — Mon, 18 Mar 2024 00:00:00 +0100

Jelen tanulmány magyar egyetemi hallgatók tanulás-támogatási igényeit és a tanulás-módszertani kurzusok lehetőségeit vizsgálta a 21. századi tanulás és tanítás dinamikus világában. A korábbi tanulmányi sikerek ellenére az elsőéves hallgatók gyakran találkoznak az egyetem sajátos tanulási környezetéből fakadó kihívásokkal. A kutatás a hallgatók tanulási hátterére, a tanulási stílusok ismeretére és az egyetemi Tanulásmódszertan kurzussal szembeni elvárásokra vonatkozó kérdésekre kereste a választ. Kérdőíves vizsgálatunkban 179 egyetemi hallgató vett részt több szemináriumi csoportból. Átfogó demográfiai információkat gyűjtöttünk, beleértve a nemet, az életkort, a szakot, a munkahelyi elkötelezettségeket, a lakóhely adatait, az ingázási időt és a tanulási nehézségek jelenlétét. Az eredmények arra mutattak rá, hogy a különböző években érettségizett hallgatók különböző tanulási preferenciákkal rendelkeznek, hangsúlyozva a különböző készségfejlesztési igényeket. A hallgatók kifejezték, hogy a kritikai olvasás, a prezentációs készségek, az információkeresés, az együttműködés és a kreativitás terén különböző mértékben van szükségük fejlesztésre. A tanulmány rámutatott a diákok önértékelése és tényleges domináns tanulási stílusa közötti statisztikailag szignifikáns különbségre, ami az önismeret lehetséges korlátaira utal. A hallgatók továbbá megfogalmazták a Tanulásmódszertan kurzussal szembeni elvárásaikat, kiemelve olyan célokat, mint a 21. századi tanulásra való reflektálás és a kurzus célkitűzéseinek transzparens kommunikációja. Az eredmények betekintést engednek a tanítási módszerek és tanulástervezés lépéseinek megfontolásaiba, hogy azok megfeleljenek a hallgatók 21. századi igényeinek egy dinamikusan fejlődő egyetemi környezetben.

Az olvasásnépszerűsítés rögös útjain

Kozek Bianka (Szerző) — Mon, 18 Mar 2024 00:00:00 +0100

Szabados, Á. (2021, szerk.). KÖNYVnyERŐ, A Ragacs-tengertől a grundon át az egri várig és tovább… Libertine Könyvkiadó.

A tehetséges tanulók iskolai teljesítményét korlátozó belső gátak

Oláh Noémi Ilona, Olajos Tímea (Szerző) — Mon, 18 Mar 2024 00:00:00 +0100

Az imposztor jelenség a kifejezetten magasan teljesítő egyénekben megjelenő folyamatos belső feszültséget jelenti, melynek oka nem más, mint a kompetenciaélmény, illetve az elért sikerek internalizálásának hiánya. Az érintett egyének annak ellenére, hogy számos objektív bizonyítékot kapnak kiváló képességeikre vonatkozóan, mégis a potenciális kudarctól, a „lelepleződéstől” való félelemben élnek. Elért sikereiket külső kontrollos beállítódással a saját érdemük helyett a szerencsének vagy akár a túlzott felkészülésnek tulajdonítják. Jelen tanulmány kifejezetten az iskolai tehetséggondozásban részt vevők érintettségére kívánja felhívni a figyelmet. Az imposztorizmus ugyanis a tehetséges diákoknál megjelenő alulteljesítés egyik vezető individuális indokának minősül. Hosszú távon számos mentálhigiénét, testi-lelki jóllétet veszélyeztető hatással is bír – ugyanakkor e jelenség iskolai közegben való előfordulása hazánkban kevéssé ismert. Mindemellett az imposztorizmus következményei nem csak a jelenben hatnak, de kihatnak a jövővel kapcsolatos aspirációkra is. Az egyénben megjelenő imposztor gondolatok ugyanis egy olyan kialakult belső képet adhatnak, mely korlátozni képes az érintett tehetséges fiatal pályaválasztási elképzeléseit és szakmai potenciáljának kiteljesedését is. A tanulmány szándéka az imposztor jelenség általános karakterisztikumainak bemutatásán túl az iskolai közegben megjelenő sajátságos jellemzők leírása, specifikációja. A vonások és viselkedéses jellemzők ismertetésével lehetőség nyílhat az érintett diákok felismerésére. Emellett a bemutatott intervenciós lehetőségek módot adhatnak az említett diákok támogatására, melynek célja a tehetséges diákok teljesítményszintjének emelése, illetve a bennük lévő belső feszültség enyhítése.

Piarista szerzetesek származása és pályafutása a 18. századi Magyar Királyságban

Szekér Barnabás (Szerző) — Mon, 18 Mar 2024 00:00:00 +0100

Az utóbbi években kibontakozóban van egy kutatási irányzat az oktatás-, az egyház- és a társadalomtörténet határmezsgyéjén, amely az értelmiségi pályafutások regionális és strukturális mintáit igyekszik azonosítani a kora újkori és újkori Magyar Királyság oktatási és tudományos intézményrendszerében. Az eddigi, dominánsan 19–20. századi protestáns közegekre vonatkozó eredményekhez (pl. Kovács, 2018; Ugrai, 2023) ez a tanulmány a 18. századi katolikus iskolahálózat egy szegmensére, a piarista rend magyar tartományára vonatkozó részvizsgálattal szeretne csatlakozni. Alapját egy, a váci, Collegium Theresianum nevű nemesi kollégiumban (működött 1767–1784 között) szolgáló szerzetestanárok (70 fő) életrajzi adatait tartalmazó adatbázis képezi. Az első részben a származásra és iskolázásra vonatkozó adatok segítségével igyekszik megvilágítani a rendtagok mint csoport társadalmi és kulturális hátterének jellemző vonásait. A második részben hat kiválasztott egyén származását és szerzetesi pályájának állomásait mutatja be rövid életrajzi vázlatokban, illusztrálva egyfelől az első rész eredményeit, és megfogalmazva néhány tanulságot másfelől a pályafutások tekintetében. A rend utánpótlásának két legfontosabb rekrutációs bázisát a volt hódoltság egyes katolikus városainak, és egyben piarista „iskolavárosainak” (Pest, Vác, Szeged) polgársága, illetve a katolikus többségű északnyugat-magyarországi régió társadalmi státuszát és lakóhelyét tekintve is szélesebb spektrumot megjelenítő lakossága adta. A rendbe lépők nyelvtudását tekintve kirajzolódik a korabeli magyarországi piaristák alapvető többnyelvűsége, és az is, hogy a nemesi kollégiumban vélhetően a német nyelvet jól beszélő rendtagokat részesítették előnyben.

Dilemmák az evangélikus iskolavárosok rangsorolása körül

Durovics Alex (Szerző) — Mon, 18 Mar 2024 00:00:00 +0100

A magyarországi oktatástörténetnek a 19. század első felében különleges intézményei voltak az úgynevezett líceumok. Írásomban az egyes iskolák evangélikus oktatási hierarchiában betöltött szerepét azok diákságának iskolaváltása nyomán kívánom meghatározni. Adatbázisomban 1550 olyan diákra van adat, akik tanulmányaik során több líceum felsőbb képzésére is beiratkoztak. A legtöbb átiratkozás természetesen a legjelentősebb, legnépszerűbb iskolákba történt. A különféle szempontú elemzések megerősítik, hogy Pozsony, Késmárk és Eperjes mellett Lőcse, Sopron, Selmecbánya és Szarvas iskolái csupán másodlagos szereppel bírtak. Az átiratkozó diákok az ország evangélikus nemesi, polgári, jórészt értelmiségi pályákhoz kötődő családjaiból származtak. Voltak, akik nem egyszer képzésük során akár kettőnél több iskolát is felkerestek. A bölcsészeti, teológiai és néha még jogi tanfolyamot is biztosító intézmények között éppen azok képzésének különbözősége volt a fő oka a diákok iskolaváltásának. Így a hallgatói létszámukra is kisebb iskolák diákjai közül többen is elindultak, hogy nagyobb, jobb képzést biztosító intézményekben tanulhassanak. Nem csupán a kisebb intézményekből a nagyobbak irányába volt mozgás. A jelentősebb iskolák diákjai körében is gyakori volt, hogy azok a megfelelő anyagi háttér birtokában képzésüket egy másik nagy evangélikus iskolában folytatták. A három legjelentősebb evangélikus iskola, Pozsony, Eperjes és Késmárk esetében a diákok képzésüket ezek között váltogatták. A többi esetében pedig szintén ez említett három volt a fő cél.

Iskolaváros a határon.

Patyi Gábor (Szerző) — Mon, 18 Mar 2024 00:00:00 +0100

Sopron a középkortól a 20. század derekáig bizonyosan az egyik jelentős iskolavárosa volt hazánknak. Természetesen a századok során mennyiségi-minőségi értelemben az iskolaváros jelleg sokat változott. A 19. század és a 20. század első fele hazánkban a polgári társadalom kiépülésének korszaka. A polgári társadalom kiépülése a korábbiakhoz képest új kihívásokat teremtett a korabeli oktatásüggyel szemben, a hagyományos, latinos műveltséget nyújtó gimnáziumok mellett a korabeli munkaerőpiaci igények kielégítésében fontos szerepet kaptak előbb a reális ismereteket közvetítő polgári és reáliskolák, később a különböző szakképző intézmények. Ezek sajátos típusának tekinthetők a korabeli pedagógusképző tanító- és tanítónőképző, illetve óvónőképző tanintézetek. Sopron város fejlődése számos okból kifolyólag gazdasági értelemben a 19. század második felében megrekedt, a többi városhoz képest a fejlődése lelassult, elmaradt. Kulturális tekintetben viszont a dualizmus kora a város történetében virágkornak számít, és ez érvényes az oktatásügyre is: a kor kihívásainak megfelelően sorra létesültek a polgári iskolák, reáliskolák, szakképző és pedagógusképző tanintézetek. A tanulmány fő célja éppen ennek a paradox helyzetnek, a gazdasági fejlődés lelassulásával párhuzamosan jelentkező nagyfokú iskolaalapítási láznak az ütköztetése, bemutatása. Természetesen röviden kitérünk a középkori és kora újkori előzményekre is, majd kicsit bővebben a 19. század korábbi évtizedeiben a reáliák oktatása, illetve a szak-és pedagógusképzés terén bekövetkezett fejleményekre, hiszen a 19. század első felének történései már témánk közvetlen előzményét jelentik. Kitérünk továbbá Sopron város 19. századi gazdaság- és társadalomtörténeti tényeire is.

Szeged, az iskolaváros.

Fizel Natasa (Szerző) — Mon, 18 Mar 2024 00:00:00 +0100

Tanulmányom fókuszában az a kérdés áll, hogy Szeged esetében a dualizmus időszakában milyen események vezettek az iskolavárossá váláshoz, valamint, hogy Szeged város lakossága a 20. század elején mennyire volt egységes abban az elképzelésben, hogy a település fejlődésének egyik útja az iskolavárosként való kiteljesedés, azaz az egyetemi várossá válás.