Az ökokritika interdiszciplináris retorikája és a Tisza újraolvasása

Absztrakt

Az ökokritika a bölcsészettudományok legújabb trendjének jeles képviselője, amennyiben nem csak rokon területek között enged átjárást, hanem egyenesen a „kemény” természettudományok és a „puha” bölcsészettudományok közti dialógusra épít. Ennek a törekvésének érzékletes példája bizonyos, addig csak a természet- és társadalomtudományokban használt terminusok sora, mint például az „ökoszisztéma”, a „niche” vagy a „fenntarthatóság”, melyek első pillantásra divatszavaknak tűnhetnek, adott esetben azonban sajátos, eleddig elhanyagolt nézőpontok érvényesülését segítik elő. A dolgozat ezt próbálja bemutatni a „billenőpont” (’tipping point’) terminus segítségével A Tisza újraértelmezése során. Petőfi versében a billenőpont a vers láthatatlan strukturális középpontjaként értelmezhető, amelynek következtében nem pusztán a forradalom és az árvíz kerül felszínes párhuzamba, hanem a szabadságharc és a folyószabályozás társadalmi-gazdasági előzményeinek és (vélt) hozadékainak az összefüggése is feltárul. A vers így egyszerre szolgáltat ürügyet bizonyos olyan korabeli politikai-gazdasági folyamatok tudatos végiggondolására, amelyek a mai (billenőpont felé közelítő) ökológiai helyzetet eredményezték és értelmezhető az említett, látszólag radikálisan különböző folyamatok közti ok-okozati összefüggések retorikailag átformált kifejezéseként és esztétikai élményt nyújtó érzékeltetéseként.