A Covid-19 hatása a visegrádi országok gyógyszeripari vállalatainak átlagos vagyonstrukturájára

Main Article Content

Tömöri Gergő

Absztrakt

A Covid-19 világjárvány kezelés jelentős kihívás elé állította az egészségügyi intézmények menedzsmentjét 2020-21-ben, így nem hagyta érintetlenül az azok legfőbb beszállítóit jelentő gyógyszeripari szektorban működő vállalatok vagyonstruktúráját sem. A tanulmányunk fókuszában álló visegrádi országok gyógyszeripara jellemzően jelentős mennyiségű gyógyszert exportál, de beruházási célpontok is egyben, hozzájárulva a hazai gazdaság versenyképességének növeléséhez. Az elemzés alapját a régiós gyógyszeripari vállalatok 2018 és 2022 közötti időszakának éves beszámolóadatai képezték, melyeket az EMIS adatbázisából nyertünk ki. Összességében az eredmények nem igazolták előzetes várakozásainkat a járványhelyzet vagyonstruktúrára gyakorolt hatásáról: a vizsgált országok vállalatainak vagyoni helyzete 2021-ig relatíve stabil volt, és nem lettek kritikusan eladósodva sem, habár a cseh vállalatok az adósságukat megtöbbszörözték néhány év alatt. Azonban a pénzügyi adatok alapján sokkal inkább a járvány utáni évek, mint maguk a lezárások jelentettek választóhatárt a mutatókban: 2022-ben rosszabbodott a vállalatok helyzete a kedvezőtlenné váló régiós gazdasági helyzet miatt, a pénzeszközeik aránya jelentősen megcsappant, a készleteiket is lecsökkentették a csökkenő értékesítés miatt, emellett a késztermékek tárolási ideje és a gyártási idő is romlott, habár még így is a legtőkeerősebb vállalatok közé tartoztak. Ennek ellenére a 2020-as év sikeresen alakult a legtöbb vállalat számára a vizsgált országokban.

Letöltések

Article Details

Hogyan kell idézni
Gergő, Tömöri. 2024. „A Covid-19 hatása a visegrádi országok gyógyszeripari vállalatainak átlagos vagyonstrukturájára”. Jelenkori Társadalmi és Gazdasági Folyamatok 19 (1-2):103-16. https://doi.org/10.14232/jtgf.2024.1-2.103-116.
Rovat
Gazdasági és pénzügyi elemzések

Hivatkozások

Bíró T. (2001): A mérleg elemzése. In: Bíró Tibor (szerk.): Vállalkozások tevékenységének komplex elemzése. Perfekt Kiadó, Budapest. 39–71.

Drucker, P. F. (2010): The Practice of Management. New York, Harper Collins. <https://books.google.hu/books?id=D2QqCI-eZoIC> (2023.10.14.)

Dun & Bradstreet (2023): Pharmaceutical And Medicine Manufacturing Companies In Czech Republic. <https://www.dnb.com/business-directory/company-information.pharmaceutical_and_medicine_manufacturing.cz.html> (2023.11.24.)

EMIS (2023): Emerging Europe Pharma and Healthcare Sector Report 2023-2024. <https://www.emis.com/php/search/docpdf?pc=PL&sv=EMIS&doc_id=787932683> (2023.11.24.)

Fetter B. (2019): A hazai gyógyszeripari vállalatok beszállítói láncának helye a nemzetközi gyógyszeripari ellátási láncokban. Logisztika Trendek és legjobb gyakorlatok kiadvány, 5 (1): 43–49. https://www.doi.org/10.21405/logtrend.2019.5.1.43

Huzdik K., Baranyai Zs., Nagy L. (2020): Pénzügyekről józanul. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest.

Németh V., Pásztor Sz. (2023): Hazai gyógyszergyártók külföldön: Írországban terjeszkedett a Richter. <https://www.oeconomus.hu/oecogram/hazai-gyogyszergyartok-kulfoldon-irorszagban-terjeszkedett-a-richter/> (2023.10.14.)

Paár D. (2021): A vagyoni helyzet elemzése. In: Paár D., Szóka K. (szerk.): Gazdasági elemzés a beszámolók információi alapján. Soproni Egyetem. 39–57.

Pupos T. (2013): Pénzügyi ismeretek. Debreceni Egyetem, Debrecen.

Robinson, T. R., Henry, E., Pirie, W. L., Broihahn, M. A., Cope, A. T. (2015): International Financial Statement Analysis, 3rd Edition. Wiley Kiadó, Hoboken.

Szekeres A., Orbán I. (2019): Examination and control of the efficiency of enterprises operating within the health care sector [Special issue]. Corporate Ownership & Control, 17 (1): 173–182. https://doi.org/10.22495/cocv17i1siart2

Sztanó I. (2019): A számvitel alapjai. Perfekt Kiadó, Budapest.

Takács A. (2009): Vállalatértékelés magyar számviteli környezetben. Perfekt Gazdasági Tanácsadó és Oktató Részvénytársaság, Budapest.

Takács I. (2013): Gazdasági elemzés általános jellemzői, általános és speciális módszerei. In: Pupos T. (szerk.): Gazdasági elemzés. Debreceni Egyetem, AGTC, Debrecen, 6–20.

Tarnóczi T. (2013): Pénzügyi elemzés: Pénzügyi elemzés adatbázisa, az éves beszámoló. In: Pupos T. (szerk.): Gazdasági elemzés. Debreceni Egyetem, AGTC, Debrecen, 129–136.

Tömöri G., Bács Z., Felföldi J., Orbán, I. (2022): Impact of Pharmaceutical R&D Activity on Financial Flexibility and Bargaining Power. Economies, 10 (11): 277. http://doi.org/10.3390/economies10110277

Ujvári I. N. (2015): Számvitel és vállalatvezetés. Gazdaság és társadalom, 7 (különszám): 76–87. http://doi.org/10.21637/GT.2015.00.06.

Virág M., Kristóf T., Fiáth A., Varsányi J. (2013): Pénzügyi elemzés, csődelőrejelzés, válságkezelés. Kossuth Kiadó, Budapest.

Zsótér Brigitta, Bagi Bence (2020): Gyümölcsfeldolgozó üzem létesítésének pénzügyi előkészületei. Jelenkori Társadalmi és Gazdasági Folyamatok, 15 (1-2): 125–130. http://doi.org/10.14232/jtgf.2020.1-2.125-130

Zsótér B., Búrány Á., Deák D. (2022): Egy szeged környéki mezőgazdasági Kft. készletgazdálkodása – etikai vonatkozásokkal. Jelenkori Társadalmi és Gazdasági Folyamatok, 17 (3-4): 99–105. https://doi.org/10.14232/jtgf.2022.3-4.99-105