Hatékony tanulásszervezés az idegen nyelvi órán

Main Article Content

Szűcsné Hütter Eszter

Absztrakt

A leghatékonyabb tanítás és tanulás akkor történik, ha a tanulók aktívan vesznek részt az órában. Ezt olyan óraszervezéssel tudjuk elérni, ami biztosítja azt a légkört, amiben a tanár és a tanulók egymást támogató, a másikat tisztelő módon beszélnek egymással és figyelnek egymásra. Meg kell tehát teremtenünk ennek feltételeit Minden helyzet egyedi az órán. Nincs tehát olyan recept, ami minden körülmények között eredményes, de a tanárnak töre-kednie kell arra, hogy minél kedvezőbb tanulási körülményeket biztosítson diákjainak az osztályterem mesterséges környezetében. Ezért hasznos dolog folyamatosan új technikákat megismerni, vagy régieket újra átgondolni és kipróbálni, vajon jól működnek-e saját diákja-inkkal. Nem mindegy, hogyan rendezzük el a padokat, ülőhelyeket, hogyan adunk instrukci-ókat, vagy mit kezdünk azzal a problémával, mikor egy diákunk túl halkan beszél. Előadá-somban csupán néhány lehetőségről beszélek, ami továbbgondolásra és kiegészítésre szorul a tanulásszervezés terén, érintve az osztálytermi körülmények megváltoztatását az óra fel-adatainak megfelelően, a tanári viselkedést, a különböző munkaformákban rejlő lehetősé-geket és a hatékonyságot az időbeosztásban és bizonyos eszközök használatában.

Article Details

Hogyan kell idézni
Szűcsné Hütter, E. (2014). Hatékony tanulásszervezés az idegen nyelvi órán. Módszertani Közlemények, 54(2), 42–48. Elérés forrás https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/modszertani-kozlemenyek/article/view/35540
Folyóirat szám
Rovat
Articles