Identitásképzés és történeti emlékezet dualizmus kori tanítóképzős neveléstörténeti tankönyveinkben

##plugins.themes.bootstrap3.article.main##

Nóbik Attila

Absztrakt

A dualizmus kori neveléstörténeti tankönyveinket számos vonásuk kapcsolja a magyar neveléstörténet- írás más korszakaiban született tankönyvekhez (Nóbik, 2017). Van azonban két olyan vonásuk, amelyek, ha nem is kizárólagosan erre a korszakra jellemzőek, de előfordulásuk ebben az időszakban a legerősebb. Az egyik a múlt, a közelmúlt és a jelen egy történetben történő összefoglalása, amelyben a közelmúlt és a jelen a történet nagyobb részét foglalja el. A másik a kortárs klasszikus integrálása a történetbe. Tanulmányomban a fent említett jellegzetességeket mutatom be. A magyar neveléstörténet-írás kialakulásának rövid ismertetése után a történelem és a jelenkor közötti határok elmosására, valamint a „kortárs klasszikusok” szerepére vonatkozó példákat ismertetek. A tanulmány utolsó részében a klasszikusok identitásképző szerepe, valamint az emlékezet kutatásának néhány eredménye segítségével igyekszem magyarázatot adni az elemzett jelenségekre.

##plugins.themes.bootstrap3.article.details##

Hogyan kell idézni
Nóbik, A. (2022). Identitásképzés és történeti emlékezet dualizmus kori tanítóképzős neveléstörténeti tankönyveinkben. Módszertani Közlemények, 61(3), 80–94. Elérés forrás https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/modszertani-kozlemenyek/article/view/43653
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok