"Egészségügyi vállalkozások az egészségesebb lakosságért" : vállalkozási ismeretek a felsőoktatásban és felnőttoktatásban a Phare támogatásával

##plugins.themes.bootstrap3.article.main##

Katalin Gábor

Absztrakt

Összefoglalás :
Vállalkozói ismeretek oktatását vezettünk be az egészségügyi szakemberek
főiskolai alap- és továbbképzésébe, a hátrányos helyzetű régiók szemlélet és
szerkezetváltását segítő Phare program támogatásával.
Konkrét célunk, hogy az egészségügyi diplomásokat a vállalkozás elindításához és
működtetéséhez szükséges ismeretekkel és készségekkel ruházzuk fel. Evvel
elérhetjük, hogy az ápolók, gyógytornászok, orvosok és védőnők számára
megvalósíthatóvá, sőt vonzóvá váljon a vállalkozási formában történő működés.
Ennek haszna egyrészt az egészségügy hatékonyabb működésében nyilvánulhat
meg, másrészt a dolgozók munkaelégedettsége, motivációja is nő, ami szintén
fokozza a hatékonyságot. Értelmiségi voltukból adódóan ezek a szakemberek a
környezetükben élő többi munkavállaló látásmódját is befolyásolják, így segíthetik
a vállalkozói szemlélet elterjedését.
A képzés jelentős érdeklődést váltott ki, a résztvevők újnak és hasznosnak érezték
az elsajátítottakat. A program szoros együttműködést hozott létre az Szegedi
Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kara, egy menedzsmentoktató,
tanácsadó cég, egy civil szervezet és vállalkozó egészségügyi szakemberek között,
és ez a hasznos kommunikáció szemléletváltást indított a felsőoktatás résztvevő
szakembereinél is. Európai Uniós (spanyol) egyetem szakemberei az anyagot EU-s
oktatásra megfelelőnek tartják, az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési
Tanács akkreditálta a felnőttképzést. Meggyőződésünk, hogy eredményeink más
szakemberek felsőoktatásában is felhasználhatók, jelentőségük hasonlóan nagy.

Summary : We introduced teaching of entrepreneur studies in the curriculum of the basic and
postgraduate studies of health care professionals. Our project was supported by the
PHARE Program, which was aimed to facilitate the change the approach and
structure of the disadvantageous regions. Our particular aim was to provide
healthcare professional’s the knowledge and skills necessary for starting and
operating health care enterprise. In this way we can achieve that entrepreneur form
of work became feasible or even attractive for health visitors, nurses, physicians
and physiotherapists. This will enhance one hand the effectiveness of the health
care system and on the other hand the work satisfaction and motivation of the
health care professionals, which will also improve the effectiveness. These
specialists being white collar workers influence the intellectual views of other
employees and in this way will enhance the spreading the entrepreneur approach.
There was a quite a good turn-out by the introduced courses and the participants
felt new and beneficial to them. During the program a close cooperation was
formed between the University of Szeged, one management consulting company, a
civil organization and the health care entrepreneurs. This was resulted a positive
change in the approaches of the academic teaching staff of this project. Experts of a
Europe Union University (in Spain) evaluated the teaching materials appropriate
for using in EU. Our program was accredited for postgraduate use by Council of
Health Care Education of Hungary. We are convinced that our results can be used
in other fields of higher education and its importance will be similarly high.

##plugins.themes.bootstrap3.article.details##

Hogyan kell idézni
Gábor, Katalin. 2006. „»Egészségügyi vállalkozások Az egészségesebb lakosságért« : Vállalkozási Ismeretek a felsőoktatásban és felnőttoktatásban a Phare támogatásával”. Acta Sana 1 (1):73-78. https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/actasana/article/view/18377.
Folyóirat szám
Rovat
Cikkek