„A szép párduc mintha festve lenne, úgy mutatja foltjait különféle színben” A határtalanság rendje és az állatszimbolika

Abstract

Az idő- és térbeli határtalanság rendjét az állatszimbolika kutatása pregnánsan dokumentálja. Az állatok szimbolikus megjelenítése és értelmezése, a valóság és a képzelet, a természet és a miszticizmus összekapcsolódásának több évezredes története egy sajátos, művészet-, eszme-, irodalom- és általában véve művelődéstörténeti folyamat. Ugyanis az embernek az állatvilággal való korrelációja a legrégibb idők óta jelen van a környező valósághoz fűződő viszonyában és a valóságot értelmező képzeletében, valamint ezek eredményeképpen létrejött irodalmi és képzőművészeti alkotásokban. Az irodalom-, művészet- és eszmetörténeti, mitológiai és vallási értelmezések egymásra hatásával, hermeneutikai sokszínűségével és polivalenciájával kell számolnunk, amikor egy-egy állat szimbolikájából kifejtett üzenet megfejtésére koncentrálunk.
A tudományterületek határai közötti átjárhatóság alapfeltétel, hiszen csak multikulturális és interdiszciplináris indíttatással és felkészültséggel lehetséges a több ezer éves szimbólumok között eligazodni. A tanulmány a határtalan értelmezési lehetőségekre a párduc alakjával mutat rá, akinek szépsége foltjaival együtt a századok során változatlan, de e tulajdonságának változtatható és képlékeny morális üzenete az állatszimbolika polivalenciáját igazolja.