Animalitás és humanitás a Legendában Tersánszky Józsi Jenő: Legenda a nyúlpaprikásról

Absztrakt

A Legenda a nyúlpaprikásról a meglehetősen terjedelmes Tersánszky-életmű egyik legidőtállóbb darabjának bizonyult: máig része tudott maradni az oktatási kánonnak, és számos olvasata ismert. A kisregényről megjelenése évében Schöpflin Aladár közölt a Nyugatban bírálatot, és a későbbi értelmezők rá hivatkozva a leggyakrabban a legenda műfajiságából kiindulva értelmezték a szöveget. Jelen dolgozat Schöpflinnek inkább ahhoz a megállapításához kíván csatlakozni, amely a kisregény sokhangúságát tekintette az egyik legfontosabb esztétikai hatáselemének. Abból kiindulva, hogy az epilógusban színre lépő implicit szerző a szöveg és a legenda műfajának távolságát, a különbözést hangsúlyozza, ezt mint olvasói utasítást követve, a nyelvjátékra koncentrálva kíséreltem meg vizsgálni a szöveget. Az elemzés egyfelől a szövegnek arra a szerkezeti sajátságára mutat rá, amely a műfaji megkettőzöttségből fakad: a szöveg első felében elbeszélt szociografikus, naturalista novellát a szöveg második fele meseként beszéli el újra. Az elemzés másik törekvése, hogy bemutassa, az akciók és viselkedések felszíni struktúrája mellett az elbeszélt történet elsősorban a nyelvben, a nyelvi játékban történik meg.