Felmérés az áfacsökkentés halhús fogyasztásra gyakorolt hatásáról egy szegedi középiskola tanulói körében

Main Article Content

Zsótér Brigitta
Ács Eszter

Absztrakt

Célul tűztük ki, hogy feltérképezzük a halfogyasztási szokásokat Szegeden egy gimnáziumban. 2017-ben már végeztünk egy felmérést ebben a témában. Kutatásunk előtt feltételeztük, hogy többen lesznek, akik nem fogyasztanak halat, mint a halfogyasztók. Válaszadóink ezt megcáfolták. 2018. januárjában a fogyasztási célú halakra vonatkozó áfakulcs 5%-ra redukálódott, ez okot adott a kutatás folytatására, mely során új felmérést végeztünk, más hipotéziseket is vizsgáltunk, így született meg cikkünk. Hazánk egy főre jutó halfogyasztási statisztikája elkeserítő.
Ennek egyik oka lehetett a hal ára, amelyre megoldás lehet az áfacsökkentés. Egyre többet tudunk az egészséges táplálkozásról, mégsem teszünk érte eleget. A hal számos szervezetre gyakorolt jótékony hatással rendelkezik. Cikkünkben ezeket is ismertetjük. A célcsoport fiatalnak bizonyulhat, azonban úgy véljük az egészséges táplálkozásra való törekvést fiatalon szükséges elkezdeni.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Zsótér, Brigitta, és Eszter Ács. 2018. „Felmérés Az áfacsökkentés Halhús fogyasztásra Gyakorolt hatásáról Egy Szegedi középiskola tanulói körében”. Jelenkori Társadalmi és Gazdasági Folyamatok 13 (3-4):59-70. https://doi.org/10.14232/jtgf.2018.3-4.59-70.
Rovat
Agrárgazdaság, vidékgazdaság