A Mérnöki Kar agrár és műszaki képzési területein történő lemorzsolódás okainak feltárása tárgyában készült kérdőíves felmérés eredményei

Main Article Content

Lendvai Edina
Panyor Ágota
Hampel György

Absztrakt

Az EFOP-3.4.3-16-2016-00014 AP 1.2.3 „Lemorzsolódást csökkentő program
kifejlesztése az MTMI területeken” című pályázat keretében kérdőívet készítettünk, mellyel fel kívántuk mérni a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán tanuló egyetemisták között a lemorzsolódás okát. A kérdőívek kitöltetésére 2017. november 10. és november 20. között került sor.
Az eredmények szerint a hallgatók számára tanulmányaik során a legjelentősebb gondot a matematika, a kémia, a biológia és az elektrotechnika (alapja a fizika) kurzusok teljesítése jelenti. A nehézségek oka elsősorban a hiányos középiskolai tudásban keresendő. A hallgatók emiatt nem értik az előadásokon, illetve gyakorlatokon elhangzottakat. A hallgatók sikeresebb felkészülését jelentős mértékben támogathatná a felzárkóztató kurzusokon való részvétel, melynek lényege a középiskolai tananyag vonatkozó részeinek magasabb szintű elsajátítása. Javaslatunk tehát, hogy készüljenek el a matematika, a kémia, a biológia és a fizika felzárkóztató kurzusok tematikái és tananyagai, amelyek segíteni tudják a hallgatók eredményesebb felkészülését, csökkentve ezzel a hallgatói lemorzsolódás mértékét.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Lendvai, Edina, Ágota Panyor, és György Hampel. 2019. „A Mérnöki Kar agrár és műszaki képzési területein történő lemorzsolódás Okainak feltárása tárgyában készült kérdőíves felmérés eredményei”. Jelenkori Társadalmi és Gazdasági Folyamatok 14 (1):205-10. https://doi.org/10.14232/jtgf.2019.1.205-210.
Folyóirat szám
Rovat
Pályázati disszemináció