Az entomofágiával, azaz a rovarok fogyasztásával kapcsolatos attitűdök vizsgálata

Main Article Content

Kovács Krisztina
Szűcs Róbert Sándor

Absztrakt

Globálisan növekvő társadalmunk, melynek létszáma már meghaladta a 8 milliárdot, minden bizonnyal az elkövetkező időkben is a jelenlegi növekvő tendenciát fogja követni. A jövőben a megnövekedett népességnek szükségszerűen több élelmiszerre lesz szüksége, aminek akadályozó tényezője a csökkenő megművelhető földterületek mennyisége és az elsivatagosodás egyaránt. A jövő élelmezési problémáját napjaink emberének kell megoldania alternatív lehetőségeket kutatva. Azt láthatjuk, hogy jelenleg az általunk fogyasztott állatok és növények génmódosításával, műtrágyák és permetezőszerek túlzott használatával próbálják növelni a felnevelhető és megtermelhető állományt. Sajnos ezek a megoldási lehetőségek, bár lehet, hogy orvosolják az adott problémát, de eközben újabbakat hoznak létre. A génmódosítás hatása hosszútávon még nem ismert, a műtrágyák és növényvédő szerekként nevezett termékek pedig bizonyítottan káros hatással vannak az emberi szervezetre. Lehetséges alternatív megoldás lehet, ami már régóta sejthető volt, a rovarok bevonása az élelmezésbe. Ettől a lehetőségtől nekünk európai embereknek aggályaink adódhatnak, hiszen a mi táplálkozási kultúránkban ez még nem jelent meg. Cikkünk hivatott felkutatni az élettani hatását a fogyasztásnak, ismertetni az aktuális piaci trendeket és feltérképezni, hogy mit gondolnak és mit (nem) fogyasztanának szívesen a fogyasztók. Kutatásunk említést tesz a törvényi háttérről és kiemeli az aktuális eredményeket az entomofágiával kapcsolatban. Továbbá a fogyasztás előnyei mellett meghatározzuk a hátrányokat is.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Kovács, Krisztina, és Róbert Sándor Szűcs. 2023. „Az entomofágiával, Azaz a Rovarok fogyasztásával Kapcsolatos attitűdök vizsgálata”. Jelenkori Társadalmi és Gazdasági Folyamatok 18 (1-2):119-38. https://doi.org/10.14232/jtgf.2023.1-2.119-138.
Rovat
Oktatás, egészségmegőrzés, táplálkozás
Szerző életrajzok

Kovács Krisztina, Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Marketing és Kereskedelem Intézet (Debrecen)

MSc-hallgató

Szűcs Róbert Sándor, Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Marketing és Kereskedelem Intézet (Debrecen)

PhD, egyetemi docens

Hivatkozások

Agrárminisztérium (2023): Élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatás módosítása. <https://kormany.hu/dokumentumtar/elelmiszerekkel-kapcsolatos-tajekoztatas-modositasa> (2023.02.09.)

Agrarszektor.hu (2021): Folytatódik a rovarfehérje őrület: már a kenyerekhez is használják a lisztkukacot. <https://www.agrarszektor.hu/elelmiszer/20210613/folytatodik-a-rovarfeherje-orulet-mar-a-kenyerekhez-is-hasznaljak-a-lisztkukacot-30558> (2023.02.28.)

Agrarszektor.hu (2023): Hiába ódzkodnak a magyarok: letarolhatják a boltokat az ehető rovarok. <https://www.agrarszektor.hu/elelmiszer/20230201/hiaba-odzkodnak-a-magyarok-letarolhatjak-a-boltokat-az-eheto-rovarok-42267> (2023.02.28.)

Agroinform.hu (2023a): Élelmiszerek, amelyek eddig is tartalmaztak rovarokat: számos hús és édesség megtalálható listán. <https://www.agroinform.hu/gazdasag/elelmiszerek-amelyek-eddig-is-tartalmaztak-rovarokat-szamos-hus-es-edesseg-megtalalhato-listan-62242-001> (2023.02.28.)

Agroinform.hu: (2023b) Rovarfehérje van az élelmiszerben? Most már tudni fogod! <https://www.agroinform.hu/gazdasag/elemiszer-rovarfeherje-termekek-jeloles-62166-001> (2023.02.09.)

Balázsék (2023): 2023. 02. 07-ei adás. <https://www.youtube.com/watch?v=YSjpnZKEkvQ> (2023.02.09.)

Bardócz Zs. (2023): Prof. Dr. Bardócz Zsuzsanna. <https://www.youtube.com/watch?v=RqS3qhy9La8> (2023.04.14.)

Dalhousie University (2018): Plant-based dieting and meat attachment: Protein wars and the changing Canadian consumer (Preliminary Results). (2023.02.15.)

Deloitte (2019): What do you think about the taste of insects? <https://www.statista.com/statistics/957815/associations-with-the-taste-of-insects-in-the-netherlands/?locale=en> (2023.02.15.)

Edge, G., Burge, P. S. (1980): Immunological aspects of allergy to locusts and other insects. Clinical Allergy, 10: 347.

Európai Unió Hivatalos Lapja (2021): A Bizottság (EU) 2021/882 végrehajtási rendelete (2021. június 1.) a szárított Tenebrio molitor lárva (EU) 2015/2283 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti, új élelmiszerként történő forgalomba hozatalának engedélyezéséről és az (EU) 2017/2470 bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról. <https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex%3A32021R0882#ntr3-L_2021194HU.01001601-E0003> (2023.02.23.)

Európai Unió Hivatalos Lapja (2021b): A Bizottság (EU) 2021/1975 végrehajtási rendelete (2021. november 12.) a fagyasztott, szárított és por formában lévő Locusta migratoria (EU) 2015/2283 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti, új élelmiszerként történő forgalomba hozatalának engedélyezéséről és az (EU) 2017/2470 bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról. <https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex%3A32021R1975> (2023.02.23.)

Európai Unió Hivatalos Lapja (2022): A Bizottság (EU) 2022/169 végrehajtási rendelete (2022. február 8.) a közönséges lisztbogár fagyasztott, szárított és por formában lévő lárvája (Tenebrio molitor lárva) (EU) 2015/2283 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti, új élelmiszerként történő forgalomba hozatalának engedélyezéséről és az (EU) 2017/2470 bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról. <https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=uriserv%3AOJ.L_.2022.028.01.0010.01.HUN&toc=OJ%3AL%3A2022%3A028%3ATOC> (2023.02.23.)

Európai Unió Hivatalos Lapja (2022b): A Bizottság (EU) 2022/188 végrehajtási rendelete (2022. február 10.) a fagyasztott, szárított és por formában lévő Acheta domesticus (EU) 2015/2283 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti, új élelmiszerként történő forgalomba hozatalának engedélyezéséről és az (EU) 2017/2470 bizottsági végrehajtási rendelet módosításáról. <https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex%3A32022R0188> (2023.02.23.)

Európai Unió Hivatalos Lapja (2023): A Bizottság (EU) 2023/58 végrehajtási rendelete (2023. január 5.) a fagyasztott, pépesített, szárított és por formában lévő Alphitobius diaperinus-lárvák (alombogárlárvák) új élelmiszerként történő forgalomba hozatalának engedélyezéséről és az (EU) 2017/2470 végrehajtási rendelet módosításáról. <https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32023R0058> (2023.02.28.)

EUROSTAT (2021): Kicsi a rovar, de távolról sem jelentéktelen! Az EU engedélyezi a rovarok élelmiszerként való hasznosítását. <https://ec.europa.eu/newsroom/sante/items/712990/hu> (2023.02.20.)

Food Processing Technology (2018): Most consumers are unaware of insect protein’s numerous benefits. <https://www.foodprocessing-technology.com/comment/consumers-unaware-insect-proteins-numerous-benefits/> (2023.02.15.)

Frankland, A. W. (1953): Locust sensitivity. Annals of Allergy, 11: 445–453.

Gál J. (2018a): Interjú Pintér Richárddal – I. Magyar Rovaripari Konferencia. <https://deaktszakkoli.wordpress.com/2018/02/06/interju-pinter-richarddal-i-magyar-rovaripari-konferencia/> (2023.02.28.)

Gál J. (szerk.) (2018b): Interjú Gere Attilával – I. Magyar Rovaripari Konferencia. <https://deaktszakkoli.wordpress.com/2018/02/06/interju-gere-attilaval-i-magyar-rovaripari-konferencia/> (2023.02.28.)

Handley, M. A., Hall, C., Sanford, E., Diaz, E., Gonzalez-Mendez, E., Drace, K., Wilson, R., Villalobos, M., Croughan, M. (2007): Globalization, Binational Communities, and Imported Food Risk: Results of an Outbreak Investigation of Lead Poisoning in Monterey County, California. American Journal of Public Health, 97 (5): 900–906. https://www.doi.org/10.2105%2FAJPH.2005.074138

Istituto Ixè (2017): 26 Ott Brutti ma buoni? Gli insetti da mangiare. <https://www.istitutoixe.it/2017/10/26/brutti-ma-buoni-gli-insetti-da-mangiare/> (2023.02.15.)

Kifli.hu: (2023) Ehető rovar. <https://www.kifli.hu/c300121614-eheto-rovar> (2023.02.27.)

Martínez-López, F. J., Merigó, J. M., Valenzuela-Fernández, L., Nicolás, C. (2018): Fifty years of the European Journal of Marketing: a bibliometric analysis. European Journal of Marketing, 52 (1/2): 439–468. https://doi.org/10.1108/EJM-11-2017-0853

Motivaction (2015): Boodschappen: een vijfde zegt open te staan om vlees af en toe te vervangen voor zeewier. <https://www.voedingscentrum.nl/Assets/Uploads/voedingscentrum/Documents/ Professionals/Pers/Persmappen/Motivaction_eetpatronen-verschillende-sociale-milieus-duurzaamheid-voedselverspilling.pdf > (2023.03.01.)

Nébih (2016): Fenntartható állati fehérjék nyomában. <https://portal.nebih.gov.hu/-/fenntarthato-allati-feherjek-nyomaban-nebih-elelmiszer-tudomany-rovareves-rovarfogyasztas-rovar> (2023.02.27.)

Nébih (2022): Speciális szabályai vannak az élelmiszercélú rovarok forgalmazásának. <https://portal.nebih.gov.hu/-/specialis-szabalyai-vannak-az-elelmiszercelu-rovarok-forgalmazasanak> (2023.02.20.)

Orkusz, A. (2021): Edible Insects versus Meat—Nutritional Comparison: Knowledge of Their Composition Is the Key to Good Health. <https://www.researchgate.net/publication/350698866_Edible_Insects_versus_Meat-Nutritional_Comparison_Knowledge_of_Their_Composition_Is_the_Key_to_Good_Health/download> (2023.03.01.)

Oxford University (2018): Edible insects food products preferred by consumers in the United States as of 2018, by type. <https://doi.org/10.1093/fqsafe/fyy001> (2023.03.01.)

Piromrat, K., Chinratanapisit, S., Trathong, S. (2008): Anaphylaxis in an emergency department: A 2-year study in a tertiary-care hospital. Asian Pacific Journal of Allergy and Immunology, 26: 121–128. <https://www.apjai-journal.org/wp-content/uploads/2017/12/7Anaphylaxisinan EmergencyVol26No2-3June-Sep2008P121.pdf> (2023.04.15.)

Riberio, J. C., Cunha, L. M., Sousa-Pinto, B., Fonseca, J. (2019): Potential Allergenic Risks of Entomophagy. <https://link.springer.com/chapter/10.1007/978-3-030-22522-3_7í> (2023.04.15.)

Siposhegyi Z. (2021): Zöld utat adott az EU a rovarsütinek és a lárva steaknek. <https://hu.euronews.com/2021/05/06/zold-utat-adott-az-eu-a-rovarsutinek-es-a-larva-steaknek> (2023.02.27.)

Tudatos Vásárló (2023b): E 904 – Sellak. <https://tudatosvasarlo.hu/eszam/e-904-sellakk/> (2023.03.03.)

Tudatos Vásárló (2023c): E 120 – Valódi kármin. <https://tudatosvasarlo.hu/eszam/e-120-val-di-k-rmin/>,(2023.03.03.)

Tudatos Vásárlók (2023a): Már 4 rovar lehet élelmiszerben, jönnek a rovarpolcok a boltokba. <https://tudatosvasarlo.hu/4-rovar-elelmiszer-rovarpolcok-boltokban/> (2023.02.28.)

Veres V. C. (2021): Hiába ódzkodnak a magyarok, nincs mit tenni: óriási üzlet lesz itthon is a rovarfehérje. <https://www.agrarszektor.hu/elelmiszer/20210713/hiaba-odzkodnak-a-magyarok-nincs-mit-tenni-oriasi-uzlet-lesz-itthon-is-a-rovarfeherje-31212> (2023.02.28.)

Zsíros S. (2021): Jönnek a férgek: hamarosan a boltok polcain a lárvaburger. <https://hu.euronews.com/green/2021/02/09/jonnek-a-fergek-hamarosan-a-boltok-polcain-a-larvaburger> (2023.02.27.)