A képeskönyvek óvodai felhasználása

Main Article Content

Varga Emőke

Absztrakt

A képeskönyvolvasás mint a mesélés speciális kommunikációs formája a történetmondás körüli és feletti metabeszéd létrejöttét teszi lehetővé. Ez a jellemző megkülönbözteti minden más meseközvetítési módtól, metodikai szempontból pedig, óvodai-intézményi keretek közt is, lehetőségek sokaságát kínálja: az anyanyelvi és a vizuális ismeretek és készségek fejlesztésén kívül többek közt a szociális és az érzelmi nevelés hasznos eszköze is lehet. A hazai intézményi gyakorlatban a képeskönyvhasználat metodikai stratégiái kevéssé kidolgozottak, noha a kutatás bizonyította, hogy a jól megválasztott és adekvát stratégiával közvetített, állóképes és hangzó szöveges narratívákból felépülő képeskönyvek szerepe az olvasóvá nevelésben jelentős. A tanulmány a nemzetközi képeskönyvkutatás alapkérdéseinek és a képeskönyv fogalmának meghatározása után az óvodai tevékenységekben megvalósuló képeskönyvolvasás (dialogikus olvasás), továbbá a képeskönyv-befogadás és -közvetítés feladatának összetettsége, valamint a szóban forgó könyvtípus mint multimediális eszköz fejlesztő hatásával foglalkozik.

Article Details

Hogyan kell idézni
Varga, E. (2021). A képeskönyvek óvodai felhasználása. Módszertani Közlemények, 61(2), 65–92. Elérés forrás https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/modszertani-kozlemenyek/article/view/43534
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok