Óvodai élet a pandémia idején

Main Article Content

Timár Marietta

Absztrakt

2020-ban a világméretűvé nőtt koronavírus-járvány mindent felülírt és megváltoztatott. Hazánkban a veszélyhelyzet kihirdetése, a karantén bevezetése felforgatta életünket, így az óvodánk mindennapjait is. Olyan helyzeten kellett felülkerekedni, amilyenekben még soha nem volt részünk, nagyon gyorsan kellett reagálni és alkalmazkodni. Írásom célja, hogy betekintést nyújtsak az olvasóknak, hogy intézményünkre, illetve az óvoda „szereplőinek” életére milyen hatást gyakorolt az elmúlt időszak. Témaválasztásom oka aktuális, hiszen napjainkban minden intézmény a járványhelyzet nehézségeivel küszködik. Tapasztalataink megosztása tanulságos lehet más gyakorlóóvodák számára is. Az első részben óvodavezetői „szemüvegen” keresztül, naplószerűen mutatom be az utóbbi egy év főbb eseményeit. A tanulmány második felében a kollégákkal, szülőkkel, óvodapedagógus- hallgatókkal és a gyermekekkel készített interjúkból ismertetek részleteket.

Article Details

Hogyan kell idézni
Timár, M. (2021). Óvodai élet a pandémia idején. Módszertani Közlemények, 61(2), 125–133. Elérés forrás https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/modszertani-kozlemenyek/article/view/43537
Folyóirat szám
Rovat
Műhely