Adalékok a nyelvi tudatosság fogalmának kialakulásához Vigotszkij kutatásainak alkalmazhatósága az oktatásban

Main Article Content

Valéria Juhász

Abstract

A Nemzeti alaptantervben kiemelt feladat a nyelvi tudatosság fejlesztése, mert ennek fejlettségi szintje határozza meg az írás-olvasás tanulás és ezen keresztül a tanulási képesség, valamint az idegennyelv-tanulás sikerességét. A nyelvi tudatosság fogalma az 1970-es években kezdett megjelenni, ám Vigotszkij már az 1900-as évek elején írt a témáról különböző nyelvfilozófiai, kutatási tanulmányokat. Jelen tanulmányban Claparède tudatosítási törvényéből kiindulva írjuk le Vigotszkij nyelvi tudatossággal kapcsolatos elképzeléseit, részletezve az egocentrikus (kihangosított belső) beszéd, a belső beszéd, illetve az írott beszéd koncepcióját. Ezek után rátérünk a gyermekek fogalmi fejlődésének bemutatására a tudományos és a hétköznapi fogalmak fejlődésének vizsgálatával. Vigotszkij elgondolásainak mai, pedagógiai alkalmazhatóságát két területen érintjük: az egocentrikus beszéd, illetve a fogalmak fejlődése területén, ezen belül is a grafikus rendezők hatékonyabb használatára terünk ki.

Article Details

How to Cite
Juhász, V. (2022). Adalékok a nyelvi tudatosság fogalmának kialakulásához: Vigotszkij kutatásainak alkalmazhatósága az oktatásban. Módszertani Közlemények, 61(3), 26–43. Retrieved from https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/modszertani-kozlemenyek/article/view/43648
Section
Tanulmányok