Tanár(nő)kép a rendszerváltás előtt és után

Main Article Content

Kovács Edina

Absztrakt

A társadalmi nemek és az oktatás kérdésével foglalkozó kutatók (Smulyan 2006; Gaskell 2006) vizsgálatai azt bizonyítják, hogy a média által közvetített tanárkép olyan kulturális konstrukció, amely egyértelműen nemekhez kötött, alakulására hatással vannak a társadalmi nemekhez kötődő sztereotípiák. A biológiai nemük szerint férfi tanárokhoz nagy arányban és jellemzően „férfias”, a biológiai nem szerint női tanárokhoz pedig „nőies” értékek kapcsolódnak. Ez a magyar médiában is hasonlóan alakul. Jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy a rendszerváltás előtti és utáni időszakban mutatkozik-e különbség a médiában a tanári szerep és a társadalmi nemi sztereotípiák összekapcsolódásában. Az elemzés során a Szomszédok című szappanopera első, rendszerváltozás előtti, 1987-es évfolyamát, illetve az utolsó, a rendszerváltozás után készült, 1999-es évadát vizsgálom. Arra kerestem választ, hogy az 1987-e reprezentáció tükrözi-e a szocializmus – az ideológia szintjén – egyenlőségre törekvőbb nőképét, és változik-e ez az 1999-es évfolyamban, s ha igen, milyen irányban, vagy – a rendszertől függetlenül – azonosak-e a sorozatban megfogalmazódó elvárások.

Article Details

Hogyan kell idézni
Kovács, Edina. 2012. „Tanár(nő)kép a rendszerváltás előtt és után”. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 2 (2):55-73. https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/tntef/article/view/33649.
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok