Az abortusz szigorítása, mint nemzeti "emancipáció" A magyar kormány abortusz retorikájának csapdái

Main Article Content

Farkas Zita

Absztrakt

2011-ben újból fellángoltak az abortusz körüli viták Magyarországon annak következtében, hogy a kormány a magzat életének védelmét sikeresen beiktatta az Alkotmányba. Ugyanebben az időszakban a kormány abortuszellenes tudatformáló plakátkampányt indított. A médiában megjelent kormánypárti politikusok, mint például a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára, Soltész Miklós, illetve Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, váltig hangoztatták, hogy ezek az intézkedések nem fognak az abortusz szigorításához vezetni. Tanulmányom során azt elemzem, hogy hová vezetnek, vezethetnek ezek a módosítások, és hogy a kormány tagjai hogyan érvelnek e módosítások szükségessége mellett. Rámutatok arra, hogy a kormány abortusz diszkurzusában az ideális „érett” társadalom létrehozása érdekében az abortusz teljes tilalma mellett foglal állást. Egyfelől a kormány állítása szerint a magzatvédelmi intézkedések ellenére nem áll szándékába semmiféle szigorítás életbe léptetése, ugyanakkor határozott állásfoglalása értelmében végső célja egy olyan társadalom létrehozása, amely előlépésnek tekinti az abortusz tilalmának bevezetését. Az ellentmondást a cinikus retorikai keret oldja fel – és leplezi is le egyben.

Article Details

Hogyan kell idézni
Farkas, Zita. 2012. „Az Abortusz szigorítása, Mint Nemzeti »emancipáció«: A Magyar kormány Abortusz retorikájának csapdái”. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 2 (2):113-31. https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/tntef/article/view/33652.
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok