A #MeToo és az eltörléskultúra megkülönböztetésének fontosságáról A Tár és a Vadászat után interpretációs tétjei

Absztrakt

A tanulmány alapvetése, hogy a Tár (2022) és a Vadászat után (2025) egy új típusú alcsoportot jelez az „újhullámos feminista mozi” (Barbara Creed) kategóriáján belül. Ez a filmtípus a „woke-izmus” jelenségét problematizálja, azt mint a kritikai gondolkodáshoz tartozó beszédmód, az elnyomás elleni küzdelmet jellemző attitűd kisajátítását, eltorzított, dogmatizmusba forduló verzióját jeleníti meg. Az elemzett filmek határozottan feminista perspektívából ábrázolják e korjelenség visszásságait, történeteikben egy (kritikai gondolkodást jelentő) „éber” (woke) és egy előíró, vitaképtelen, „ébren álmodó” (Slavoj Žižek) woke-ista oldal konfliktusán keresztül a megkülönböztetés fontosságára hívják fel a figyelmet. Problémafeltevésem kiindulópontja, hogy a kritikai recepció domináns trendje e különbséget figyelmen kívül hagyva a Tárt és a Vadászat utánt is #MeToo-filmként címkézi fel, hibásan azonosítva be a filmekben egymásnak feszülő erőket és a színre vitt küzdelem tétjeit. Mivel az eltörléskultúra és a #MeToo-mozgalom összemosása akaratlanul is feminizmusellenes üzenetet közvetít, kulcsfontosságú e félreolvasás leleplezése. Hogy bebizonyítsam, a Tár és a Vadászat után nem #MeToo-filmek, előbb röviden kitérek a szexuális visszaélésekkel foglalkozó feminista szellemiségű filmek sajátosságaira, majd az egyébként ezek megközelítésére is alkalmas feminista filmelméleti értelmezői keretet a vizsgált két filmre vonatkoztatom. Barbara Creed monstrous-feminine-koncepciója rávilágít, hogy mind a Tár, mind a Vadászat után feminista („iszonytató nőies”) főszereplője a nőgyűlölethez kapcsolódó démonizálás, nem pedig jogos igazságérvényesítés áldozata, leleplezve ezzel a cancel culture és a patriarchátus közös érdekeit.