Kemény Katalin (1909–2004) filozófus, esszéista, író, költő, műfordító

Absztrakt

Kemény Katalin (1909–2004) a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett magyar-francia és filozófia szakos diplomát. Tudósi pályáját kitűnő tanulmánnyal az erdélyi emlékírókról (1932), recenziókkal, haladó szellemiségű nevelésről szóló tanulmányokkal kezdte. 1936-ban megjelent Rabelais-fordításával pedig egyenesen berobbant az irodalmi életbe, legalább 10 recenzió – Hamvas Bélától Radnóti Miklósig – látott róla napvilágot. Ugyanakkor tipikus női életpálya az övé. 1937-ben férjhez ment. Apja, aztán férje, Hamvas Béla hagyatékának gondozója. 1947-ben még ki tudták adni Forradalom a művészetben. Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon című, Hamvas Bélával közösen írt könyvüket. Hamvas és Kemény itt már alig megkülönböztethető hangon szólalt meg. Az elhallgattatás időszakában (1948 után) Kemény általános iskolában tanított és napközis nevelő volt, csupán egy-két fordítása és tanulmánya jelent meg és elvégezte a kínai szakot is, viszont egyéni hangú szépirodalmi műveket írt az asztalfióknak. Akár Hamvas, ő sem publikálhatott, ám őt férjével szemben nem övezte mítosz, akinek tagadhatatlanul hatalmas életműve a 60-as évek közepétől szamizdatban terjedt. Bár „[n]em lehet elválasztani Hamvastól”, Kemény Katalin esszéíró nyomába eredve megpróbálom „egyéni” „női” hangját megtalálni.