A szlovákiai magyar kisebbség újabb etnoregionalista kísérlete : a Bósza-tervezet 2007-2008

##plugins.themes.bootstrap3.article.main##

László Gulyás

Absztrakt

Az 1989–1990-es közép-európai rendszerváltások egyik fontos következménye, hogy Közép-Európa térszerkezetében jelentős változások történtek, beindult a regionalizmus és a regionalizáció. A fogalmak tisztázása érdekében itt jelezzük, hogy regionalizáció alatt azt értjük, amikor az állam felülről akar kialakítani gazdasági-közigazgatási-politikai területi egységeket. Míg regionalizmus alatt azt amikor egy alulról – például a települések szintjéről – kiinduló folyamat próbál meg létrehozni területi egységeket. Az 1993-ban függetlenségét elnyerő szlovák állam esetében – abból következően, hogy nem „tiszta” nemzetállam – mind regionalizmus, mind a regionalizáció szorosan összefonódott a nemzeti és kisebbségi problémakörrel. Ennek következtében éles küzdelem bontakozott ki a többségi szlovák nemzet által szorgalmazott regionalizációs törekvések és a kisebbségi magyarok által elindított etnoregionalista kísérletek körül. Jelen tanulmányban egy ilyen tipikus esetet, az ún. Bósza-féle autonómia kísérletet mutatjuk be.

##plugins.themes.bootstrap3.article.details##

Hogyan kell idézni
Gulyás, L. (2008). A szlovákiai magyar kisebbség újabb etnoregionalista kísérlete : a Bósza-tervezet 2007-2008. Közép-Európai Közlemények, 1(1), 110–114. Elérés forrás https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/vikekkek/article/view/11814
Folyóirat szám
Rovat
Cikkek

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 3 4 5 6 7 8 > >>