A lengyelkérdés a II. világháború előtti német agrárpolitikai iskola szemszögéből THE POLISH ISSUE FROM THE PERSPECTIVE OF THE GERMAN AGRICULTURAL POLITICAL SCHOOL BEFORE THE WORLD WAR TWO

Abstract

A tanulmány célja a(z) – „agrárállam”–„ipari állam” vitáiban született, reformkonzervatív, nemzetpolitikai alapon álló, maga idejében nagyhatású – német agrárpolitikai iskolának lengyelekkel kapcsolatos álláspontjának nyomon követése, különös tekintettel a kelet-elbai tartományokat illetően. Mivel az iskolaügy itt nem tűnt alkalmasnak a nemzetiségi kérdés rendezésére, így a megoldást a telepítésekben látták. Ebből a szempontból kulcsszerepe volt az 1886-ban kezdődő poseni telepítéseknek, amellyel a fő ellenségnek tekintett lengyel birtokos nemességet kívánták semlegesíteni. Az akció csak részben volt sikeres, mivel időközben a lengyelek is megszervezték magukat. Innentől kezdve a német nagybirtok „organikus” úton való lebontása lett a jelszó, amit annál is inkább hangoztattak, mivel utóbbiak gazdálkodásukban egyre inkább lengyel vándormunkásokra építettek. Az 1918 utáni határváltozások, az önálló Lengyelország létrejötte, az olcsó lengyel gabona versenye felerősítették a határ menti régiókban telepítést, amit az a félelem is vezérelt, hogy a nagyarányú vidéki elvándorlás, illetve a magasabb lengyel termékenység miatt elveszíthetik ezeket a területeket. Ezért a gazdasági válság idején a Keleti Segéllyel történt visszaélések hatására sokan felparcellázták volna a kelet-elbai nagybirtokot, amivel a kelet-európai földreformok addig sokat kárhoztatott útjára léptek volna. A harmincas évek elején – nem utolsó sorban az 1927-ben kezdődő szovjet kollektivizálások hatására – a telepítések még egyszer utoljára nagy lendületet kaptak. Bár 1933 után a telepítési projekt veszített jelentőségéből – azzal együtt, hogy maga az agrárpolitikai iskola is háttérbeszorult –, a lengyelekre vonatkozó ellenségképet minden korábbinál jobban felnagyították.

The purpose of study is to trace the standpoint of the German agricultural political school in connection with the Polish issue, with special regard to the Eastelbian provinces. This school had born in the discussions of „agrarian state” versus „industrial state”, had stood on reformconservative, nationalpolitical groundings and had exerted a strong influence on the public in his time. Since it didn’t seem to settle the issue of nationalties with the scholling, therefore it had to be seen the solution in the settlings. From this perspektive it played the key-role the stettlings of Posen, which have begun in 1886 aiming to neutralize the Polish proprieraty nobleness regarded as the the archrival. But the action was only partly successful, because the Polish have organised themselves, too. From this point on it became the watchword the pulling down the large estates in „organic” way, what was stressed so much the more the latter ones had builded upon Polish swagmen. After 1918 the enforced corrections of frontier, the comming into existence the independent Poland, the competition of chip Polish grain all had urged the settlings in the regions next to the border. This was inspired mainly by thy fear that these areas could be lost because of the big rural exodus and on the other side by the higher Polish fertility indices. Therefore during the economic crises under the misuses of „Eastern Help” many people have claimed to divide up completely the Eastelbian large estate, with which it would be stepped on the way of the land reforms of eastern Europe’s until then so much condemned. In the beginning of the thrties – under the impact of soviet collectivizations – the settlings have received a great drive once again for the last time. Although the settlings-project after 1933 has lost from its significance – together with that the agricultural political school self was also pushed into the background – the image of enemy in connection with the Polish was exaggerated as never before.