Az Európai Unió és a Mercosur közti Társulási Megállapodás THE AGREEMENT BETWEEN THE EUROPEAN UNION AND MERCOSUR
Main Article Content
Abstract
AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS A MERCOSUR KÖZTI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS
Közel húszévnyi tárgyalást követően az Európai Unió és a Mercosur (melynek teljes jogú tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay) 2019. június 28-án, politikai szinten lezárták a politikai együttműködésre és szabadkereskedelemre vonatkozó fejezeteket egyaránt tartalmazó Társulási Megállapodás létrehozására irányuló tárgyalásokat. A megállapodás jelentősége kapcsán hangsúlyozandó, hogy a Mercosur az egyik legfontosabb regionális integrációnak tekinthető az EU partnerei között, és az Unió első olyan megállapodásáról van szó, amelyet egy másik regionális integrációval köt.
A tanulmány áttekintést ad a Megállapodás jelentőségéről, tartalmáról, valamint a hatálybalépéséig vezető fázisokról. A Mercosur az EU legfontosabb kereskedelmi és befektetési partnere – a két blokk közti árukereskedelem értéke 88 milliárd eurót tett ki 2018-ban, míg a szolgáltatás-kereskedelem értéke elérte a 34 milliárd eurót. A Megállapodás jelentőségére jellemző, hogy az EU és a MERCOSUR országok fogyasztóinak összesített száma meghaladja a 773 millió főt. A Megállapodás keretében a vámok az áruk 91 százalékéra vonatkozóan eltörlésre kerülnek, emellett számos kereskedelmi akadály megszűnik, és az élelmiszerbiztonsági előírások is szigorodnak.
Végezetül a tanulmány keretében röviden bemutatásra kerülnek a Megállapodással kapcsolatban megfogalmazott főbb ellenérvek és aggodalmak.
THE AGREEMENT BETWEEN THE EUROPEAN UNION AND MERCOSUR
Following a negotiation process of nearly 20 years, the European Union and Mercosur (Mercado Común del Sur, the full members of which include Argentina, Brazil, Paraguay and Uruguay) concluded the talks aiming at establishing the Association Agreement, which comprises chapters related to free trade as well as political cooperation. With regard to the importance of the Association Agreement, it is important to note that MERCOSUR is the most significant regional integration among the partners of the EU, and their cooperation can be regarded as the first classic example of interregionalism.
The study gives an overview of the content and main provisions of the agreement and outlines the main steps leading to its taking effect. Mercosur is the most important trade and investment partner of the EU – the value of their bilateral trade in goods reached 88 billion euros, while the vale of the bilateral trade in services exceeded 34 billion euros. The number of consumers of the two blocks together exceed 773 million. In the framework of the agreement, customs tariffs will be abolished for 91 per cent of the goods. Furthermore, several barriers to trade will be dismantled and food safety regulations will become more stringent.
Finally, the article will briefly outline the advantages as well as the most common concerns and counterarguments expressed in relation to the agreement.