Töredékes szövegképek: az élet- és útírás tropikus vetületei Laurence Sterne műveiben

Absztrakt

„Mindent elmondok rendre, szép sorjában, miként kitudtam”, bocsátja előre Trim káplár, mielőtt belefogna Le Fever történetének elbeszélésébe, s ezzel egyben rá is mutat tudás és narráció szoros összefonódására. Erre az összefonódásra a ’narráció’ szanszkrit gyökerű etimológiája is utal: a szó a gnā (tudni) szóból eredeztethető és a latin gnārus (tájékozott, szakértő, tudója valaminek) és narrō (mondani, elbeszélni) szavakkal áll rokonságban (White 1980, 5). A magyar nyelvben a beszélni szó elé helyezett ’el-’ igekötő hordoz a fentiekhez hasonló jelentéstartalmat; az elbeszélés, elmondás már átgondolt szerkezetet sejtet, adott, már számunkra ismeretes eseményekről számolunk be, s a beszámolónak lényegi része, hogy a történéseket milyen sorrendben közöljük, és milyen kapcsolatot tételezünk fel közöttük. Hayden White megközelítésében egy eseménysor közvetítésén túl a narrációba kódolt tapasztalati, szemléleti és kognitív tartalomhoz a narratív szövegek retorikai megformáltságán, azon belül tropikus vetületükre irányuló elemzésen keresztül vezethet út s e feltevését az alapvetően historiográfiai céllal íródó, tényszerűnek és objektívnak szánt szövegekben a szóképek alkalmazása eredményeként létrejövő jelentéstöbblet kimutatásával kísérli meg igazolni először Metahistory (1973), majd Tropics of Discourse (1986) című munkájában.