Romantikus diskurzuselemek Ernst Moritz Arndt Briefe an Psychidion oder: Ueber weibliche Erziehung című pedagógiai témájú művében

Absztrakt

Ernst Moritz Arndt (1769–1860) német író, történész 1805-ben kiadott kétkötetes, pedagógiai témájú műve, a Fragmente über Menschenbildung I-II. és az 1810/11-ben írt Briefe an Psychidion oder: Ueber weibliche Erziehung című írása, mely 1819-ben jelent meg a Fragmente über Menschenbildung harmadik köteteként, a romantikus pedagógia alapművének számít. A vonatkozó szakirodalom (Kölle, 1916; Ballauff és Schaller, 1973; Bollnow, 1987; Pukánszky, 2011) elsősorban Arndt antropológiai szempontú, az egész ember nevelésével kapcsolatos, általános nézeteit értelmezi, nőnevelési koncepciójának nem szentel figyelmet. Kutatásunk célja annak vizsgálata, hogy milyen romantikus diskurzuselemek érhetők tetten Arndt Briefe an Psychidion oder: Ueber weibliche Erziehung című alkotásában. Különösen az érdekelt bennünket, hogy a nőnevelés kontextusában milyen válaszokat ad a szerző a korszellemet jellemző elidegenedés, eldologiasodás és kizsákmányolás problémáira. Vizsgálódásaink alapján megállapíthatjuk, hogy az elemzett műben feltárt, a német romantika értékvilágához kapcsolódó izotópiák közül az emberben lévő, jóra irányuló erő megőrzési lehetőségeit megmutató ’a szív nevelése’ izotópia válasz az elidegenedésre. ’A nő mint isteni (gyermeki) lény’ izotópia ahhoz a romantikus diskurzushoz csatlakozik, mely az eldologiasodásra az Abszolútumhoz való kapcsolódás óhajával válaszol, ami egyfajta morális fejlődés iránti igényt is implikál. A ’szolgálat mint isteni minőség’ a kizsákmányolás ellenszereként értelmezhető. Arndt szerint az ideális nőnevelés a család erkölcsének csendes és derűs tükrében valósulhat meg. Nem tartja helyesnek a leányok túl korai bevezetését a társasági életbe, mert az élet és a világ megismerése során a leánygyermekek elveszíthetik azt az ártatlanságot, amely igaz életre nevelésük feltétele. A kor figyelemre méltó jelenségének tekinti az esztétikai és a misztikus törekvéseket, melyek a nevelésre és a fiatalság életére is hatást gyakorolnak, ugyanakkor úgy véli, a benső romlás veszélye fenyeget, amikor a fenti törekvések társadalmi kontextusba kerülnek, és szent minőségük külsőséggé válik.