A pedagógusképző rendszerek megújításának lehetőségei Repülőrajt – az OECD jelentése a tanárképzés fejlesztéséről

Main Article Content

Pelesz Nelli

Absztrakt

Az OECD (A Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete) szakértői 2016 és 2018 között a pedagógusok alapképzését vizsgálták hét országban: Ausztráliában, Japánban, Koreában, Hollandiában, Norvégiában, az Egyesült Államokban és Walesben (Egyesült Királyság). Az eredményeket összefoglalták a TeacherReady! weboldalon, valamint A Repülőrajt − A pedagógus alapképzési rendszerek fejlesztése (Flying Start − Improving Initial Teacher Preparation Systems) című dokumentumban tették közzé, amely elsősorban a szakpolitikai döntéshozóknak és kutatóknak szól. Írásom célja, hogy ez utóbbi munka legfontosabb megállapításait összefoglalja és hozzáférhetővé tegye szakmai diszkusszióra alkalmas formában a magyar érdeklődők számára. A mintegy 170 oldalas jelentés 6 fejezetében ábrázolt kihívásokat, lehetséges megoldásokat és javasolt stratégiákat mutatom be, röviden kiemelve a lényeges következtetéseket, a pedagóguspálya kontinuitásának kontextusában értelmezve az egyes területeket. A vizsgálat eredményeinek, jó gyakorlatainak tanulmányozása, a nemzetközi szakértői iránymutatás megfontolása a hazai pedagógustársadalom számára is érdemi tanulságokkal szolgálhat.

Article Details

Hogyan kell idézni
Pelesz, N. (2022). A pedagógusképző rendszerek megújításának lehetőségei: Repülőrajt – az OECD jelentése a tanárképzés fejlesztéséről. Módszertani Közlemények, 62(1), 47–65. Elérés forrás https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/modszertani-kozlemenyek/article/view/44046
Folyóirat szám
Rovat
Műhely