A bús kritikus, a prókátor és a tanárnő A magyar nőirodalom 19. századi történetei
Main Article Content
Absztrakt
Megfigyelhető hazánkban az a gyakorlat, amely a „nőirodalmat” a múlt századfordulótól keltezi. Felmerül a kérdés, vajon a női szerzők történeti láncát jellemzik a kihagyások vagy kulturális emlékezetünket? Tanulmányban három, a nők irodalmi múltjához kapcsolódó kulcsszöveget vizsgálok meg, egy cikksorozatot (Gyulai Pál: Írónőink, 1858), egy versantológia előszavát (Zilahy Károly: Hölgyek Lantja, 1865), illetve egy kismonográfiát (Faylné Hentaller Mariska: A magyar írónőkről, 1889). A három ismertetett szövegből kiderül, hogy a magyar női írók történeti lánca folyamatos, legalább is a tárgyalt korszakban, a 1 9. században mindenképp. Ugyanakkor „második irodalomtörténetként” artikulálódnak csupán. Ez a korabeli értékelés nagyban alakította a későbbi recepció, kulturális emlékezetünk töredezettségét.