A „megkérdőjelezhetetlen áldozat” diszkurzív konstrukciója Genderrel és osztállyal kapcsolatos önreprezentációk a nemi erőszak áldozatának narratívájában

Absztrakt

A nemi erőszakos ügyek tárgyalása (szemtanúk és bizonyítékok híján) a tárgyalótermekben és a médiában is gyakran a „Ki mond igazat?” kérdésre szűkül, ahol végső soron a vádló és a vádlott hitelessége kerül mérlegre (Phipps 2009). Mind a büntetőjogi rendszer, mind a közvélemény, mind a média határt húz az „érdemtelen” és a „megkérdőjelezhetetlen” nemi erőszak áldozat közé, ami befolyásolja az ügy megítélését, az áldozat hitelességét és ezzel a felé irányuló szimpátia és a vele vállalt szolidaritás mértékét is (Greer 2017; Phipps 2009). A megkérdőjelezhetetlen áldozatiság pedig összefüggést mutathat a nemi rendben elfoglalt pozícióval (Connell 2000; Schippers 2007), és az osztályhelyzettel is (Skeggs 1997). Tanulmányom középpontjában a Kiss László-ügyben szereplő áldozat narratívájának elemzése áll. Elemzésemben a hangsúlyt a genderrel illetve az osztállyal kapcsolatos önreprezentációk vizsgálatára helyezem. Annak bemutatására teszek kísérletet, hogy az áldozat narratívájában milyen femininitás- és osztályhelyzet-konstrukciókon keresztül teremtődik meg a megkérdőjelezhetetlen áldozat képe és ezen keresztül a hitelesség, hogyan erősítik, illetve gyengítik egymást a gender-, illetve az osztályhierarchiában elfoglalni szándékozott identitáspozíciók, végül hogyan hat vissza mindez a társadalmi nemek fennálló hierarchikus rendjére.