Kreativitáskutatás a középfokú építőipar és földmérés ágazati szakképzésben

Main Article Content

Csepcsényi Lajos Lászlóné Balog Melinda
Bredács Alice

Absztrakt

Az ipar rohamos fejlődése a munkavállalóktól új kompetenciák megszerzését és a meglévők fejlesztését várja el. A megváltozott munkakörülmények a kreativitás fejlődését is igénylik. A középfokú szakképzés egyik fő feladata az elkövetkező években a Szakképzés 4.0. koncepció szerint a munkavállaláshoz és munkavégzéshez szükséges kompetenciák fejlesztése. A tanulmány célja, hogy megvizsgálja azt, hogy a tanulók jelenleg a kreativitás mely összetevőivel rendelkeznek, és irányt mutasson a kreativitás iskolai fejlesztésében. Vizsgáltuk, hogy van-e kimutatható különbség az általános és a szakmai kreativitás között, vagy csak kreativitásról beszélhetünk. A kutatást 11. évfolyamos ágazati képzésben részt vevő tanulók körében végeztük, illetve 13. évfolyamos, a szakképzésbe most bekapcsolódó felnőttek körében, akik már rendelkeznek munkavállalói tapasztalatokkal. A kutatás eredményeiből megállapítható, hogy a tanulók mind fluencia, mind pedig flexibilitás tekintetében igen gyenge teljesítményt mutatnak, inkább egy ötlet minél részletesebb kidolgozására törekednek. Az is megállapítást nyert, hogy a 11. évfolyamos tanulók és a szakképzésbe most bekapcsolódó felnőttek között nincsen kimutatható eltérés sem az általános, sem pedig a szakmai kreativitás tekintetében. Ugyanakkor nem nyert egyértelmű megerősítést, hogy az általános és a szakmai kreativitás elkülöníthető-e egymástól. Az általános és szakmai kreativitás egyértelmű elkülöníthetőségének igazolásához további, a szakmában már legalább 10 éve dolgozó mérnökök bevonása lenne szükséges, ami egyben kijelöli a kutatás további irányát.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Csepcsényi Lajos Lászlóné Balog , M., & Bredács, A. (2020). Kreativitáskutatás a középfokú építőipar és földmérés ágazati szakképzésben. Iskolakultúra, 30(12), 81–101. Elérés forrás https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/iskolakultura/article/view/33062
Rovat
Szemle

Hivatkozások

[1] Amabile, T. M. (1983): The social psychology of creativity. Springer-Verlag, New York.
[2] Barkóczi Ilona és Zétényi Tamás (1981): A kreativitás vizsgálata. Pszichológiai tanácsadás a pályaválasztásban. Módszertani füzetek, Országos Pedagógiai Intézet, Budapest.
[3] Barkóczi, I. and Klein, S. (1968): Gondolatok az alkotóképességről és vizsgálatának egyes problémáiról. Magyar Pszichológiai Szemle. (25)4. 508–515.
[4] Barron, Franf (1983): A komplexitás – illetve egyszerűség – mint személyiségdimenzió. In: Halász László (szerk.): Művészetpszichológia. Gondolat Kiadó, Budapest. 60–80.
[5] R. A. Beghetto – Ronald A.: Creativity in teaching. In Cambridge Handbook of creativity across different domains, J. C. Kaufman, J. Baer and V. P. Glăveanu, (szerk.).Cambridge University Press, New York in press.
[6] Bredács Alice (2012): A zene, tánc, színművészet, képző- és iparművészet területein képzésben részesülő 14–16 éves tehetséges tanulók csoportjaira jellemző tulajdonságok vizsgálata pszichometriai és pedagógiai eszközökkel. PhD értekezés. ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola, Budapest.
[7] Bredács Alice (2015): A pszichológiai immunitás vizsgálatának eredményei a szakmai tanárképzés országos módszertani- és képzésfejlesztéséhez. Kutatási beszámoló. In: Daruka Magdolna (szerk.): A tanári szerep változásának háttértényezői a szakképzésben. (TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0012, „Szakmai tanárképzés országos módszertani- és képtésfejlesztéséhez”) Kiadta a Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest.
[8] Chase, W. G. and Simon, H. A. (1973): “Perception in chess”, Cognitive Psychology, vol 4, no. 1, pp. 55-81.
[9] Csepcsényi M. B. L. L. (2019): Examining Students’ Creativity with the Torrance Creativity Test in Vocational High School In.: AIS 2019 14 th International Symposium on Applied Informatics and Related Areas organized in the frame of Hungarian Science Festival 2019 Kiadja az Óbudai Egyetem 33–38. http://ais.amk.uni-obuda.hu/proceedings/2019/AIS2019_Proceedings.pdf [2019. december 5.]
[10] Csepcsényi Lajos Lászlóné Balogh Melinda (megjelenés alatt): A komplex szakmai gondolkodás nevelésszociológiai alapjai
[11]
[12] Csepcsényi Lajos Lászlóné Balogh Melinda és Bredács Alice (2016): A probléma-alapú tanulás és tanítás iránti igények és lehetőségek a középfokú építőipari szakképzésben. Iskolakultúra, 7–6., 100–119.
[13] Csíkszentmihályi Mihály (2008): A kreativitás. A flow és a felfedezés. Avagy a találékonyság pszichológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest.
[14] Davis, G. A. és Rimm, S. B. (1998a): Azonosítás és tanácsadás a kreatív tehetségeknél. In: Balogh László, Herskovits Mária és Tóth László (szerk.): A tehetségfejlesztés pszichológiája. Szöveggyűjtemény. 57–66.
[15] Davis, G. A. és Rimm, S. B. (1998b): A kreatív diákok jellemzői. In: Balogh László, Herskovits Mária és Tóth László (szerk.): A tehetségfejlesztés pszichológiája. Szöveggyűjtemény. 49–56.
[16] Ericsson, K. A. (Eds., 1996): The road to expert performance: empirical evidence from the arts and sciences, sports, and games, Mahwah, NJ: Erlbaum.
[17] Fisher, Robert (1999): Hogyan tanítsuk gyermekeinket gondolkodni. Calibra könyvek, Műszaki Könyvkiadó, Budapest.
[18] Fisher, Robert (2000): Hogyan tanítsuk gyermekeinket gondolkodni játékokkal? Műszaki Könyvkiadó Budapest.
[19] Guilford, J. P. (1959): Three faces of intellect. American Psychologist, 14, 469–479.
[20] Guilford, J. P. (1967): The nature of humanintelligence. McGraw-Hill, New York.
[21] Gyarmathy Éva (2006): A tehetség–fogalma, összetevői, típusai, azonosítása. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.
[22] Gyarmathy Éva (2007): A tehetség. Háttere és gondozásának gyakorlata. ELTE, Eötvös Kiadó, Budapest.
[23] Gyarmathy Éva (2009): Atipikus agy és a tehetség I. – Tehetség és a neurológia hátterű teljesítményzavarok valamint az Asperger szindróma. Pszichológia. (29) 4, 377–390.
[24] Kárpáti Andrea (2009): Kommunikáció, technika, kreativitás: egy komplex mérőeszköz a vizuális képességek értékelésére. Új Pedagógiai Szemle, 5-6., 40–59. URL: http://folyoiratok.ofi.hu/sites/default/files/article_attachments/upsz_200905_beliv_vagott_05.pdf
[25] Kárpáti Andrea (2005): A kamaszok vizuális nyelve. Akadémiai Kiadó, Budapest.
[26] Torrance, E.P. and Khatena, J. (1976): Manual for: Khatena-Torrance Creative Perception. Ventory. Chicago, Ill.: Stoelting,
[27] Landau, Erika (1974): A kreativitás pszichológiája. Pszichológia nevelőknek sorozat. Tankönyvkiadó, Budapest.
[28] Landau, Erika (1997): Bátorság a tehetséghez. Calibra Kiadó, Budapest.
[29] Mártonfi György (2006): Szakmák, foglalkozások és a gazdaság igényei a változó munkaerőpiacon. Educatio, 2. szám. 215–231.
[30] Nagy József (1996): Nevelési kézikönyv személyiségfejlesztő pedagógiai programok készítéséhez. Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged.
[31] Nahalka István (1997a): Konstruktív pedagógia – egy új paradigma a láthatáron I. rész. Iskolakultúra, (7) 2. 21–33.
[32] Nahalka István (1997b): Konstruktív pedagógia – egy új paradigma a láthatáron II. rész. Iskolakultúra, (7) 3., 22–40.
[33] Nahalka István (1997c): Konstruktív pedagógia – egy új paradigma a láthatáron III. rész. Iskolakultúra, 7(4), 3–20.
[34] Oláh Attila (2005): Érzelmek, megküzdés és optimális élmény. Belső világunk mérésének módszerei. Trefort Kiadó, Budapest.
[35] Pálinkás Dominika és Bredács Alice (2018): A kreatív tanulási stratégiák hatásai. In: Parlando zenepedagógiai folyóirat 8. URL: http://www.parlando.hu/2018/2018-8/Palinkas-Bredacs.pdf
[36] Prensky, M. (2001a): Digital Natives, Digital Immigrants. Part 1, On the Horizon (MCB University Press), 9(5), 1–6. URL: http://www.marcprensky.com/writing/ Prensky-Digital Natives, Digital Immigrants -Part1.pdf
[37] Prensky, M. (2001b): Digital Natives, Digital Immigrants. Do they really think differently? Part 2, On the Horizon(MCB University Press), 9(6), 1–6. URL: http://www.marcprensky.com/writing/ Prensky-Digital Natives, Digital Immigrants –Part2.pdf
[38] Sharp, J. J. (1991): Methodologies for problem solving: An engineering approac. The Vocational Aspect of Education, (42)114. 147 – 157.
[39] Sutherland, Stuart (2010): Irracionalitás - Gondolkodásunk tévútjai. Kossuth Kiadó, Budapest.
[40] Sternberg, R. J. and Lubart, T. I. (1995): Defying the crowd: Cultivating creativity in a culture of conformity. Free Press. New York.
[41] Sternberg, R. J. and Lubart, T. I. (2007): The concept of creativity: prospect and paradigms. In: Kaufman and Sternberg (eds.): Handbook of Creativity. Cambridge University Press, 3–16.
[42] Szabó, Tamás Péter and Fenyvesi, Kristóf (Eds., 2019): Everyday Creativity: Boosting Creative Resources with Finnish Models of Education. Teachers’ Handbook. Gomathy Soundararaj, Tea Kangasvieri. University of Jyväskylä, URL: https://tinyurl.com/everyday-creativity-book
[43] Torrance, E. P. (1974): Torrance Tests of Creative Thinking. Scholastic Testing Service, Bensenville, Illionis.
[44] Torrance, E. P. (1980): Growing Up Creatively Gifted: The 22-Year Longitudinal Study. The Creative Child and Adult Quarterly, 3, 148–158.
[45] Tóth László (2010): A kreativitás mérése. Tehetség, 18. évf., 4, 3–5.
[46] Tóth László (2011): A Tóth-féle Kreativitás Becslő Skála (TKBS). In: Münnich Ákos (szerk.): A Kreativitás többszempontú vizsgálata. Didakt Kiadó, Debrecen. 65–88.
[47] Tóth László és Király Zoltán (2006): Új módszer a kreativitás megállapítására: A Tóth-féle Kreativitás Becslő Skála (TKBS), Magyar Pedagógia, 4, 287–311.
[48] Tracy, Brian (2008): Kreativitás és problémamegoldás. Trivium Kiadó, Budapest.
[49] Zsolnai József (1986): A képességfejlesztés, tehetséggondozás kutatásainak tapasztalatai. Pedagógiai Szemle, (36) 9, 877–891.

Internetes források
[50] Gáspár Miklós (2010):A kreativitás kutatási irányai
www.bdtf.hu/tmk/.../A%20kreativitás%20kutatási%20irányai.doc [2019. 07. 05.]
[51] Future of Job Report. World Economic Forum 2015
http://www3.weforum.org/docs/WEF_Future_of_Jobs.pdf [2019. 06. 26.]
[52] The Future of Jobs Report. World Economic Forum. 2018
http://www3.weforum.org/docs/WEF_Future_of_Jobs_2018.pdf [2019. 06. 26.]
[53] Szakképzés 4.0. – A szakképzés és felnőttképzés megújításának középtávú szakmapolitikai stratégiája, a szakképzési rendszer válasza a negyedik ipari forradalom kihívásaira, Budapest: Innovációs és Technológiai Minisztérium, 2019. 13. szám, 724-725.
[54] 1168/2019 (III. 28.) Kormányhatározat A „Szakképzés 4.0 – A szakképzés és felnőttképzés megújításának középtávú szakmapolitikai stratégiája, a szakképzési rendszer válasza a negyedik ipari forradalom kihívásaira” című stratégia elfogadásáról és a végrehajtása érdekében szükséges intézkedésekről. Magyar Közlöny, 52. szám. 1788.