Zene határokkal Regionális jegyek az európai kortárszenében

Main Article Content

Szigeti Máté

Absztrakt

A jelen tanulmány egy nagyobb ívű kutatásnak ágyaz meg, amely különböző régiók kortárs hangversenytermi zenei kultúráit vizsgálja és hasonlítja össze egymással, külön figyelmet szentelve azoknak a jegyeknek, amelyek alapján azok disztinktív profillal jelenthetnek meg a globális téren belül. Kutatásom első fázásában magyar és román zeneszerzőket kértem fel közreműködésre. A résztvevő tizennyolc zeneszerző mindegyike számára ugyanazt a hat kérdésből álló kérdőívet küldtem el, valamint arra kértem fel őket, hogy küldjék el három olyan zeneművük kottáját, amelyet az elmúlt tíz éven belül írtak, és eddigi munkásságukra nézve reprezentatívnak tartanak. A kérdések jellemzően két perspektíva köré csoportosulnak: a múlt (egyéni háttér, tanulmányok, történetszemlélet), valamint a jelen (társadalmiság, szerepvállalások, nemzetközi integráció) egyéni megítélése köré. A 30-45 év közti életkori behatárolás lehetővé tette azt is, hogy a megkérdezettek egyenlő távolságból és rálátással tudtak reflektálni mestereik generációjának, valamint a jelenleg feltörekvő, húszas éveikben járó zeneszerzők munkásságára.  

Article Details

Hogyan kell idézni
Szigeti, M. (2021). Zene határokkal: Regionális jegyek az európai kortárszenében. Közösségi Kapcsolódások - tanulmányok kultúráról és oktatásról, 1(1-2), 175–191. https://doi.org/10.14232/kapocs.2021.1-2.175-191
Rovat
Kultúra