Bejelentkezés vagy Regisztráció a beküldéshez.

A benyújtási folyamat része, hogy a szerzők ellenőrizzék le a benyújtandó anyaguk mindenben megfelel az alábbi listában szereplő elvárásoknak, és azokat a beadványokat, amelyek nem tartják be a az útmutatóban leírtakat, azokat vissza lehet küldeni a szerzőnek.

  • A beküldött anyag nem lett korábban publikálva, és megelőzően egy másik folyóiratnál sem bírálva (bővebb magyarázatot lásd a Megjegyzések a szerkesztőnek résznél).
  • A benyújtott fájl Microsoft Word dokumentum formátum.
  • Ahol lehetséges, ott tett URL-es hivatkozásokat.
  • A szöveg egyes sorközzel; 12 pontos betűmérettel; használjon dőlt formázást az aláhúzott kiemelés helyett (kivéve az URL címek); és minden illusztráció, ábra és táblázat a helyére kerüljön és ne a szöveg végére.
  • A szöveg betartja azokat a stiláris és bibliográfiai követelményeket, amelyek a Szerzői útmutatóban szerepelnek.

A közlésre szánt írást, a szerző e-mail elérhetőségét, szerzői nyilatkozatát (mely szerint a kézirata korábban még nem publikált és elbírálás alatt nem álló, eredeti írásmű), valamint az írás rövid (50-100 szavas) angol és magyar összefoglalóját elektronikus formában (MS Word) a következő címre kérjük: editor@tntefjournal.hu

Formázási útmutató: A kéziratnak követnie kell a folyóirat által megadott Benyújtás formai kritériumai. A folyóirat formai előírásait nem követő kéziratokat nem áll módunkban elfogadni! A beküldött tanulmányok terjedelme 5000-7000 szó között mozogjon (irodalomjegyzékkel és a lábjegyzetekkel együtt). A szöveget kísérő képeket, illusztrációkat külön fájlként csatolva kérjük (JPG, GIF vagy PNG formátumban), azzal, hogy a tervezett helyük a szövegben szögletes zárójellel legyen jelölve – pl. [1. kép]. Amennyiben az Internetről letöltött illusztrációkról, képekről van szó, feltétlenül meg kell adni a kép eredeti forrását is (nem csak a honlap címét), illetve csatolni kell a szükséges szerzői jogokat (a kép szerzőjének engedélyét a felhasználásra).

Útmutató recenziószerzőknek: A folyóirat minden számában szeretnénk megjelentetni a társadalmi nemek, a szexualitás, illetve a feminista tudományok területéről vagy nézőpontjából megszólaló, magyarul megjelent, vagy a magyarországi gyakorlatokkal (is) foglalkozó idegen nyelven kiadott tudományos könyv és/vagy folyóiratszám recenzióját (3-5 írást). A recenzió elkészítéséhez a szempontjai a Benyújtás formai kritériumai olvashatók.
A recenziók leadási határideje a tavaszi számhoz január 30, az őszihez augusztus 30.
A recenziót az olvasó szerkesztőnek, Tóth Andreának kell elküldeni.

Az adott szám sajtóhibáinak jegyzékét a szám Archívumba kerülésekor jelezzük (ERATUM/ERRATA) a Tartalomjegyzék szükséges eleménél.