Képzés és programszervezés – az Európa-naphoz kapcsolódó kulturális projekt a szegedi Közösségszervezés BA szakon

Main Article Content

Újvári Edit

Absztrakt

A Közösségszervezés BA szak gyakorlatorientált képzési programjában nagy hangsúlyt helyezünk azoknak  a kompetenciáknak a fejlesztésére, amelyek erősítik a hallgatók csoportmunkában való együttműködési készségét, a kreativitásukat, a kommunikációs képességeit.  Több olyan programra is sor kerül a képzés során, amelyek révén a szervezési feladatok megoldásában is jártasságra tesznek szert a hallgatók. Ehhez az oktatási célhoz a projektmódszer megfelelő eszköz, amellyel a május 9-i Európa-nap szervezése és lebonyolítása a feladat, a képzés első évfolyamában. Ez a feladat kapcsolódik az Európa-tanulmányok tantárgy révén az elméleti tanulmányaikhoz, valamint a Szakmai gyakorlat 1. kurzushoz is. A tanulmány ennek a kulturális projektnek a bemutatását és elemzését célozza, összevetve a projektmódszer elméleti szakirodalmának megállapításaival. A korábban megvalósított Európa-nap szervezőivel készített interjúkkal a hallgatói tapasztalatokra kívánok rávilágítani. Ez a hallgatók aktivitására építő kulturális projekt a szegedi Közösségszervezés BA képzés egyik innovatív elemének tekinthető.


 

Article Details

Hogyan kell idézni
Újvári, E. (2024). Képzés és programszervezés – az Európa-naphoz kapcsolódó kulturális projekt a szegedi Közösségszervezés BA szakon. Közösségi Kapcsolódások - tanulmányok kultúráról és oktatásról, 4(1), 145–152. https://doi.org/10.14232/kapocs.2024.1.145-152
Folyóirat szám
Rovat
(JÓ)Gyakorlatok