Szerepjátszás és identitás Fehér Lili 1945-ben megjelent, Nem ér a nevem: egy szökött zsidó naplója című művében

Main Article Content

Louise O. Vasvári

Absztrakt

Jelen tanulmány egy nagyobb, folyamatban lévő, kritikai kultúrakutatás- és gender studies-fókuszú kutatásomnak, a Women Writing Holocaust Lives and Beyondnak a része, amit a nőknek a társadalmi nemükkel kapcsolatos élményeit vizsgálja a második világháború és a holokauszt ideje alatt. A kutatásom egyik konkrét célja, hogy rehabilitáljon féltucat figyelmen kívül hagyott vagy elfelejtett művet, amik a magyar visszaemlékezés-irodalom körébe tartoznak, és amiket nők írtak magyarul, és csak is Magyarországon publikálták őket 1945-ben és 1946-ban. A jelen lap megszabta terjedelmi korlátokból adódóan itt csak a nők egyikének, Fehér Lilinek a művét tárgyalhatom, aki arról írt, mi történt Budapesten 1944-ben, ahol folyamatos rettegésben élt, hamis papírokkal bujkálva. Azon kívül, hogy 1945-ös, közvetlenül a háború után megjelent emlékiratát elemzem, arra is kísérletet teszek, hogy legalább töredékeiben rekonstruáljam korábbi személyes és szakmai életét mint ismert színésznő, valamint a társadalmi nem szempontjából is kódolt én-képét a két világháború közötti Magyarország küzdelmes politikai körülményei közepette.

Article Details

Hogyan kell idézni
Vasvári , Louise O. 2021. „Szerepjátszás és identitás Fehér Lili 1945-Ben Megjelent, Nem ér a Nevem: Egy szökött Zsidó naplója című művében”. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 11 (2):1-19. https://doi.org/10.14232/tntef.2021.2.1-19.
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok
Információk a szerzőről

Louise O. Vasvári , Stony Brook University

LOUISE O. VASVÁRI, PhD-fokozatát a University of California, Berkeley Egyetemen szerezte, jelenleg az Összehasonlító Irodalom és Nyelvészet emerita professzora a New York-i Stony Brook Egyetemen. 2000 óta minden tavaszi szemeszterben a New York University Nyelvészeti Tanszékén is tanít. Fő kutatási területe a középkori és premodern irodalom. Ezen kívül történeti nyelvészetet, szociolingvisztikát, fordításelméletet, holokauszt-tudományokat is tanít és kutat, mindegyiket a társadalmi nemek elméletének szemszögéből is vizsgálva, az összehasonlító kultúrakutatás tágabb kontextusába ágyazva. Publikációi angol, spanyol és magyar nyelven jelentek meg. Számos más publikació mellet megjelent tőle Steven Tötösyvel közös szerzőségű Imre Kertész and Holocaust Literature (2005), a Comparative Central European Holocaust Studies (2009) és Comparative Hungarian Cultural Studies (2011) kötet; mindhárom a Purdue University Pressnél.  Vásvári alapitó-főszerkesztője a a Hungarian Cultural Studies e-folyóiratnak.