Asszociációk az olvasásra

Main Article Content

Sándor-Prágai Nikoletta

Absztrakt

Az olvasás egy tanult készség, amit az általános iskolában sajátítanak el a kisgyermekek, s ezt sokat kell gyakorolni. Ennek a folyamatnak a része, hogy az értő olvasás kialakul. Ez a készség nélkülözhetetlen és kiemelt figyelmet kell ráfordítani. A tájékozottság és a tudás alapvető pillér a fejlődéshez, ami az élethosszig tartó tanulás része. Emellett azt is fontos meghatározni, ki számít jó olvasónak. Ez egy hosszú folyamat, aminek az alapköve a család, de a pedagógusok szerepe is kiemelten fontos. Ezenkívül a korosztályoknak ajánlott dokumentumtípusok segítik ennek a szintnek az elérését. Így a tanuló képessé válik az élményszerző olvasásra; a tájékozó, információgyűjtő és a feladatközpontú olvasásra.
Tanulmányomban az eddig felsorolt tényezők hatását vizsgáltam meg a 2022-es KAPOCS Kutatócsoport Kultúrakutató Műhelye által végzett olvasáskutatásban szereplő nyitott kérdésének válaszai alapján. A kérdés a következő volt: „Tegyük fel, hogy meghallod a szót: ’olvasás’. Mi az a három dolog, ami először eszedbe jut ekkor?”. A kutatásban két általános iskola és két középiskola tanulói vettek részt. Az intézményenként kapott szavak elemzése után a válaszokat összevetettem egymással. Ennek alapja a saját szempontrendszerem volt, illetve az általam fontosnak vélt aspektusokkal. Az olvasáskutatás asszociációs kérdésére adott tanulói válaszok alapján egyértelmű, hogy az olvasás megszerettetése és az olvasóvá nevelés kiemelt terület továbbra is. A digitális fejlődés hatása miatt az olvasási szokások átalakultak, ezért van szükség ezek vizsgálatára.

Article Details

Hogyan kell idézni
Sándor-Prágai, N. (2024). Asszociációk az olvasásra. Közösségi Kapcsolódások - tanulmányok kultúráról és oktatásról, 4(1), 45–51. https://doi.org/10.14232/kapocs.2024.1.45-51
Folyóirat szám
Rovat
Fókuszban - a Kapocs Kutatócsoport