A félelem élvezete A „horror-paradoxon”

Absztrakt

Az elmúlt negyven évben számos filozófus, pszichológus, film- és irodalomkutató foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy miért élvezi a közönség a negatív érzelmeket olyan szórakozási formák esetében, mint a horrorfilm. A legtöbb elmélet úgy próbálja megmagyarázni a horror-paradoxont, hogy a félelmet mint az élvezet forrását kiemeli a magyarázatból és azt állítja, hogy a közönség valami mást élvez ezekben a filmekben. Kutatások bizonyítják, hogy a közönség valójában a félelmet élvezi és nem valami mást. A félelem nem csupán egyetlen „negatív érzelem”, hanem különféle viszonylag független fiziológiai, viselkedési és élményállapotok komplexuma, amelyen belül a félelem érzése és az ettől az érzéstől való szenvedés különválasztható. Egyetlen horrorfilmre sem jellemző, hogy folyamatosan stresszkeltő lenne az elejétől a végéig. A stresszkeltő ingerek hullámokban érkeznek és a hullámok között megnyugtató szekvenciák találhatók. Az enyhe és rövid ideig tartó félelemkeltő stressz, valamint ennek a stressznek a feloldása dopamin-aktivitást vált ki, amely a test számára jutalomérzést nyújt. A horror műfaj az izgalmat keltő szórakoztatás egy extrém formája, amely így két fázisban is testi jutalmazással jár. A horrorfilmek közönsége azonban csak 5-6 százalékát teszi ki a mozibajáróknak, amíg az izgalmat keltő szórakoztatás enyhébb formái nagyon népszerűek. A horror kedvelői egy szűkebb réteget képviselnek, amelyet magas szenzációkeresés és bizonytalanságtűrés, valamint alacsony szorongás- és undorérzékenység jellemez.