Értesítések

Felhívás tanulmányok benyújtására az nCognito 2024/1-es számába

2023-11-30

A figyelem irányulása és irányítása irodalmi szövegekben és filmekben


A kognitív pszichológia egyik alaptétele, hogy a kognitív rendszer alapvetően a gazdaságosság elve alapján működik és a hatékony cselekvést támogatja. Ez a figyelem esetében azt jelenti, hogy az egyén a környezetéből őt érő információk egy részét kiszűri és azokra összpontosít, melyek az adott helyzetben relevánsak a megfelelő reakció tekintetében (Nobre 2018).
Hasonlóan működik ez az irodalmi szövegek olvasásakor és filmek befogadásakor is: a szöveg illetve film által felkínált információból az olvasó egyrészt saját előzetes tudása és preferenciái alapján (Rapp és Gerrig 2006; Kovács és Bálint 2016), másrészt az ábrázolási technikák függvényében bizonyos részleteket észrevesz, ezek figyelmének fókuszába kerülnek, míg mások a háttérben maradnak (alak-háttér észlelés). Az olvasói illetve nézői megértés és értelmezés ennek az interszubjektív figyelmi folyamatnak a függvényében történik, hiszen az értelmezés alapját a figyelmi fókuszba kerülő részletek képezik.
Elbeszélő szövegnek, drámának, versnek és filmnek különböző eszközei vannak a figyelemirányításra. A cselekményt ábrázoló műfajokra általánosságban véve érvényes, hogy a szereplők statikus leírása, valamint a helyzetleírások a hátteret képezik, az ábrázolt eseménysor pedig a figyelem központjába kerül (Langacker 2008, 58). Az eseményeket sem egyforma súllyal észleli az olvasó: a fókuszba jellemzően az elbeszélő szöveg azon komponensei kerülnek, melyek több közvetlen oksági viszonyban állnak más eseményekkel, mint a többi elem, valamint részei annak az oksági láncnak, amely a kezdő állapottól a végállapotig vezet (Trabasso és Sperry 1985). Empirikus felmérések azt is igazolják, hogy a főszereplők és a velük kapcsolatban levő tárgyak nagyobb figyelmet vonnak magukra, mint a többi szereplővel kapcsolatos tárgy (Holt és Groeben 2005, 325). A kognitív poétika textúra-modellje (Stockwell 2009) a befogadói figyelmet serkentő és irányító attraktorokat tekinti a szöveggel való interakció fő egységeinek, a lírai művek poétikusságát pedig az attraktorok nyelvi reprezentálásának módjaival hozza összefüggésbe.

Folyóiratunk következő számába olyan tanulmányokat várunk, melyek ezt a témakört járják körül.

A felhívásunkra jelentkező szerzőktől egy rövid absztraktot (max. 250 szó) szeretnénk kérni.
Az absztraktok leadási határideje 2023. január 15.
A tanulmányok leadási határideje 2023. március 31.

A szerzői útmutató és a cikkek formai követelményei az alábbi linken érhetők el:
Szerzői útmutató

Ajánlott irodalom

Alford, Lucy 2021. Forms of poetic attention. New York: Columbia University Press.

Holt, Nadine van, és Norbert Groeben. 2005. „Das Konzept des Foregrounding in der modernen
Textverarbeitungspsychologie”. Journal für Psychologie 13 (4): 311–32.

Kovács, András Bálint, és Katalin Bálint. 2016. „Focalization, Attachment, and Film Viewers’ Responses to Film Characters: Experimental Design with Qualitative Data Collection”. In Making Sense of Cinema: Empirical Studies into Film Spectators and Spectatorship, szerkesztette CarrieLynn D. Reinhard és Christopher J. Olson, 187–210. Bloomsbury Publishing Inc. https://doi.org/10.5040/9781501302978.

Langacker, Ronald W. 2008. Cognitive Grammar. A Basic Introduction. Oxford: Oxford University Press.

Nobre, Anna C. 2018. „Attention”. In Stevens’ Handbook of Experimental Psychology and Cognitive Neuroscience. Volume 2: Sensation, Perception, and Attention, szerkesztette John T. Serences, Fourth edition, 241–316. Hoboken, NJ: Wiley.

Rapp, David N., és Richard J. Gerrig. 2006. „Predilections for narrative outcomes. The impact of story contexts and reader preferences”. Journal of Memory and Language 54.: 54-67. https://doi.org/10.1016/j.jml.2005.04.003.

Stocwell, Peter 2009. Texture. A Cognitive Aesthetics of Reading. Edinburgh: Edinburgh University Press.

Trabasso, Tom, és Linda L. Sperry. 1985. „Causal Relatedness and Importance of Story Events”. Journal of Memory and Language 24: 595-611. https://doi.org/10.1016/0749-596X(85)90048-8.

Felhívás tanulmányok benyújtására az nCognito 2023/1-es számába

2022-11-11

Elbeszélés és kauzális gondolkodás

Az elbeszéléselmélet egyik korábbi, ám hosszú ideig fennálló alaptézise szerint történetről akkor beszélhetünk, ha az ábrázolt események időben egymás után, valamint kauzálisan egymásból következnek (Prince 1973). A 2000-es évek elejétől kezdődően azonban egyre inkább olyan elképzelések is megjelentek, melyek vitatkoztak ezzel a kézenfekvőnek tűnő meghatározással és alternatív javaslatokat fogalmaztak meg az események egymás közötti kapcsolatára vonatkozóan. Noël Carroll például egy szükséges, de nem elégséges lehetőségről, egy potencialitásról beszél, mely a kauzalitás megengedőbb változata (Carroll 2001), David J. Velleman pedig egyenesen azt állítja, hogy nem az események között fennálló vagy valószínűsíthető oksági viszony a narrativitás lényegi eleme, hanem egy olyan érzelmi ív vagy mintázat megalkotása, amely az olvasó számára jelentést hordoz: eszerint az olvasó inkább érzelmein keresztül érti meg a történetet, mint kognitív feldolgozás által (Velleman 2003). Velleman elképzelését tovább gondolva Blakey Vermeule azt állapítja meg, hogy a narratívák által aktivált érzelmek jellemzően morális emóciók, hiszen a befogadó legerőteljesebb érzelmei az igazságtalanság és bántalmazás, valamint a gonosz megbüntetésének látványához kötődnek (Vermeule 2011). A kauzalitás elsődleges történetkonstituáló szerepét azonban még Velleman elképzelése sem rendíti meg, vélekedik Gregory Currie, aki szerint az ok-okozati kapcsolatok létesítését a befogadás során végbemenő kontextualizálás, illetve keretezés (még az érzelmi indíttatású is) nagy mértékben támogatja (Currie 2006). Kovács András Bálint sem állítja szembe a kauzalitást és az érzelmi motivációt; szerinte a narratív megértésben az oksági és az érzelmi értelmezés egymásba fonódik: az érzelmek is befolyásolják az oksági viszonyok felállítását és fordítva, a kauzális viszonyok is módosíthatják érzelmeinket (Kovács 2011).

A kognitív narratológia ugyan alapvetően nem vonja kétségbe az események kauzális kapcsolatára vonatkozó tézist, de lényegileg másképp közelíti meg, mint a strukturalista narratológia: előbbi abból indul ki, hogy az oksági viszony többnyire nem szövegszerűen valósul meg, hanem az olvasó következtetései által, a narratív koherencia tehát nem a szöveg tulajdonsága, hanem a befogadó elméjében létrejövő reprezentáció egyik jellemzője, amit az olvasó tudata és a szövegtulajdonságok együttesen alakítanak (Horváth 2020). A kauzalitás eseteinek tekinti az érzelmi ív kiépítését vagy az igazságosságra vonatkozó olvasói elvárások beteljesülését is (Szabó 2021). Az oksági gondolkodás kihívásaiként tekint azokra az irodalmi szövegekre, melyek nem csak hogy nem valósítják meg az események hagyományos narratív összefűzését, hanem akár tudatosan ellenállnak a koherenciának és provokálják az olvasó kauzalitásra vonatkozó elvárásrendszerét.

Folyóiratunk következő számába olyan tanulmányokat várunk, melyek ezt a témakört járják körül és hozzájárulnak a következő kérdések megválaszolásához: Milyen formáit és technikáit ismerjük a narratív kauzalitásnak? Milyen eszközökkel operálnak az elbeszélő művek és műfajok az olvasói oktulajdonítás elősegítésének érdekében, illetve milyen technikák alkalmazásával kérdőjelezik meg a történetre vonatkozó racionális ok-okozati magyarázatok hitelességét?

 

A felhívásunkra jelentkező szerzőktől egy rövid absztraktot (max. 250 szó) szeretnénk kérni. Az absztraktok leadási határideje 2023. január 15.

A tanulmányok leadási határideje 2023. március 15.

 

A szerzői útmutató és a cikkek formai követelményei az alábbi linken érhetők el: https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/ncognito/about/submissions

 

 

Ajánlott irodalom

 

Carroll, Noël. 2001. „On the Narrative Connection”. In Beyond Aesthetics: Philosophical Essays, 118–32. Cambridge: Cambridge University Press.

Horváth, Márta. 2020. A történetmondás eredete. Irodalom, evolúció, kogníció. Budapest: Typotex.

Kovács, András Bálint. 2011. „Causal Understanding and Narration”. Projections 5 (1): 51–68.

Prince, Gerald. 1973. A Grammar of Stories. Berlin, Boston: de Gruyter Mouton.

Szabó, Judit. 2021. „A »véletlen« fordulat kvázi csodája. Költői igazságosság és narratív magyarázat”. Helikon Irodalomtudományi Szemle, sz. 3: 469–82.

Velleman, David J. 2003. „Narrative Explanation”. The Philosophical Review 112 (1): 1–25.

Vermeule, Blakey. 2011. „A Comeuppance Theory of Narrative and Emotions”. Poetics Today 32 (2): 235-253.