„Amikor az ember már madár” Életút- és tértapasztalat Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky János verseiben

Absztrakt

Tanulmányomban az életallegóriákat vizsgálom a későmodernség három költőjének (Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János) verseiben. Ez a műfaj a teljes emberi életút ábrázolására tesz kísérletet, s az élet – mint időbeli folyamat – egymás után k övetkező szakaszait
terekkel metaforizálja.
Az első fejezetben az énnel mint az életfolyam kiindulópontjával foglalkozom, a másodikban az úton lét és a vándorlás motívumával, a harmadikban az életszakaszok, az köztük megtörténő határátlépések, és az ezek nyomán kirajzolódó életút-mintázatok költői reflexióival, a negyedikben
pedig az öregedés folyamatát tematizáló versekkel.
Tanulmányom ötödik, utolsó fejezetének középpontjában Weöres Sándor  gyetemes érvényű életallegóriája, a Via vitae című vers áll. Ennek értelmezésével – kitekintve a másik két szerző párhuzamos gondolatmenetű költeményeire (Nemes Nagy Ágnes: [Sötét volt és magas]; Pilinszky János: Egyetenes labirintus) – arra a kérdésre keresem a választ, hogy a három költő létszemléletében a szűkülés és a fogyatkozás, vagy a tágulás és a növekedés tapasztalata határozza-e meg inkább az életutat.
Írásomban a teljesség igénye nélkül, inkább metszeteket alkotva vizsgálom a három szerző életút-értelmezéseit.