Precíziós monitoring rendszer zöldségnövény termesztésre gyakorolt hatása vidéki térségben

Main Article Content

Nóra Masa
Hajnalka Darázsi Ledóné
Levente Komarek

Absztrakt

Az elmúlt években a precíziós technológia megjelenése felgyorsította a mezőgazdaság technológiai fejlődését. Ma már a legkisebb gazdaságok is próbálják alkalmazni a precíziós technológiát kiegészítve megszokott módszereiket, mely segítségével hatékonyabbá és jövedelmezőbbé tehetik tevékenységüket, hiszen, aki elmarad, az lemarad és nem lesz kellőképp versenyképes. A precíziós fejlődés minden területre kiterjed, lehetőségük van a vetés-, öntözés-, növényvédelem-, betakarítás-, nem utolsósorban a tápanyagutánpótlás és még további más területen is alkalmazni az új ismereteket, technológiákat. Ez a fejlődés a vidéki térségekben élő kisebb termelők számára nagy feladat és nagyon aktuális, hiszen fejlődni kell, és ehhez elő kell teremteniük a szükséges anyagi forrásokat, melyet sok esetben különböző helyről érkező támogatások formájában tudják csak megvalósítani. Ez a kertészeti kultúrákra pedig fokozottabban igaz, hiszen szemben a szántóföldi növénytermesztéssel, sokkal nagyobb energia és tőkebefektetésre van a termelőknek szüksége ugyan akkora nyereség eléréséhez. A vizsgálat során górcső alá vettük a Délalföldi Kertészek Szövetkezete (DélKerTÉSZ) által támogatott termelők véleményét, hogy a náluk kihelyezésre került AgroSense döntéstámogató precíziós eszköz hatására jobbá váltak-e a termelési körülményeik és jövedelmezőbben tudnak-e termelni.

Article Details

Hogyan kell idézni
Masa, Nóra, Hajnalka Darázsi Ledóné, és Levente Komarek. 2021. „Precíziós Monitoring Rendszer zöldségnövény termesztésre Gyakorolt hatása vidéki térségben”. Review on Agriculture and Rural Development 10 (1-2):3-8. https://doi.org/10.14232/rard.2021.1-2.3-8.
Rovat
Cikkek

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei

1 2 > >>